Close
A jövő térképe az agyunk – Így alakul át, hogyan tájékozódunk a világban

A jövő térképe az agyunk – Így alakul át, hogyan tájékozódunk a világban

A kétdimenziós atlaszok alapján történő tájékozódásnak vége: jönnek a kognitív térképészek, és a virtuális- és a kiterjesztett valóság eszközeivel felturbózott térképek.

Térképeket szinte minden nap használunk, mobilon, az autóban, laptopon. A digitalizált térképek sokkal pontosabbak az offline elődeiknél, mégsem jelentenek érdemi előrelépést, mert alapvetően a hagyományos térképek pontos másolatai, noha láthatunk extrákat is, például a Google Mapstől.

Ám azért bőven vannak még távlatok a modern térképkészítés előtt, a fejlődési potenciál megértéséhez pedig célszerű kicsit visszalapozni a múltba.

Sok térkép már a korai időkben is részletes és pontos volt, de ami fontosabb, csaknem mindig a készítője szándékát fejezte ki.

  • Az ókori görögök feltételezték, hogy gömb alakú a Föld, megbecsülték a kerületét, vizsgálták az éghajlati viszonyait. Ptolemaiosz már a 150 körül készült világtérképében bevezette a szélességi és hosszúsági koordinátákat. Már ekkor felismerték, hogy a fizikai világ elrendezése befolyásolja a társadalmat és az emberi körülményeket.

  • A Római Birodalomban sokkal pragmatikusabban használták a térképeket: katonai és adminisztrációs célokra. Utakat, határokat és földrajzi jellemzőket ábrázoltak, és kulcsszerepet játszottak a birodalom terjeszkedésében.
  • A középkorban a kereskedelmi utakat térképezték fel, és igyekeztek a segítségükkel a korábbinál jóval messzebbre jutni az otthontól. Sokat fejlődött a pontosság, ugyanakkor Európában jellemzően a keresztény világ kifejezését szolgálták: a többnyire kör alakú térképek szélein szörnyek, mitológiai lények riogattak.
  • A gyarmatosítás idején ismét a katonai és gazdasági hódítás került előtérbe. Felismerték, hogy minél pontosabb térképekkel rendelkeznek, annál nagyobb a befolyásuk a világban, így a jó térképészek  kiváltságosoknak számítottak. Mercator az 1569-es világtérképén feláldozta a pontosságot a sarkköröknél, hogy a hajózási útvonalak egyenesek legyenek. A szögtartó hengervetületet később róla nevezték el Mercator-vetületnek.

  • Elérkeztünk a polgárosodáshoz, amikor tömegek számára vált hozzáférhetővé az utazás, és a korábbi korok színes, díszes térképei helyett megjelentek az erősen funkcionális, hordozható változatok.

Látszik tehát, hogy a térképek időről időre változtak az igények szerint. Mi viszont, az IoT korszakában többnyire még mindig a 19. századi kétdimenziós térképeket használjuk. A jövő térképeinek titka ott lehet a múltban, egyetlen apró különbséggel: a térkép készítője helyett a térkép használójának az interpretációja számít majd.

Éppen ezért az új térképeknek minden eddiginél jobban kell tükrözniük, hogyan észleljük a fizikai világot.

Legyen szó nagyvárosról, vagy egy sima túraútvonalról, minden terepnek sajátos adottságai vannak, amelyek meghatározzák, hogyan tájékozódunk ott, hogyan értelmezzük, hogyan véssük a memóriánkba. Az emberi tájékozódást vizsgáló kognitív térképekről Kevin Lynch könyvet is írt a hatvanas években.

Természetesen senkinek nincs komplett térkép a fejében, sőt helyszínenként másképp tájékozódunk. Manhattan rácsos mintázatával könnyen elboldogul az emberi agy, de egy rendszertelenebb környezetben mindenki másképpen tájékozódik. A tapasztalatok formálják az ember kognitív térképét, ahogy a fejében lévő térkép is hatással van a tájékozódásra.

Lynch öt éven át tanulmányozta az emberek fejében lévő térképeket. Teszteket, felméréseket és interjúkat készített, és végül jól meghatározható csoportokra bontotta a kognitív térképeket:

  1. Útvonalak – elsősorban főutak, hosszabb, például várost átszelő utak.
  2. Élek – határok, amelyek megtörik a folytonosságot, például egy vízpart, egy liget széle.
  3. Csomópontok – nagyobb terek, közlekedési csomópontok, elágazások.
  4. Kerületek – elsősorban hasonló karakterű városrészek, területek, nem pedig budapesti értelemben vett kerületek, mint például a Gellérthegy.
  5. Tájékozódási pontok – könnyen azonosítható, jellegzetes épületek, egyéb objektumok.

Lynch arra jutott, hogy a jól olvasható, jellegzetes környezet nem csak a biztonságérzetet fokozza, de lehetőséget nyújt a mélyebb, intenzívebb emberi tapasztalatra.

A következő lépés

A kütyük és appok korában minden adott, hogy Lynch – és persze a többi „kognitív térképész” – kutatásait felhasználva személyre szabott, a felhasználó számára praktikusabb és könnyebben kezelhető térképeket rakjunk össze. Ha sikerül, egyetlen tégla elmozdítása nélkül is fokozhatjuk a városi tapasztalatot.

Rengeteg információval és tapasztalattal rendelkezünk, hogy a virtuális- és a kiterjesztett valóság eszközeivel turbózzuk fel a térképeinket. Azért a szakértelem nem árt, mert ha túltengenek a felhasználó számára felesleges tartalmak, könnyen még ronthatnak is a helyzeten a webkettes térképek. A cél tehát az ember természetes térkezelése alapján segíteni az eligazodást, és dúsítani a személyes felhasználói élményt.

A kétdimenziós térképek meghaladásában persze már vannak érdemi fejlemények, a kérdés inkább az, milyen messzire jutunk a hipervalóság kaleidoszkópszerű ábrázolásában.

(A cikk a térképeket újragondoló Mapfit társalapítója, Stephanie Golik blogja alapján született.)

Close