Close
James Bond és Hugh Hefner talán ebben is aludt – A szmoking története

James Bond és Hugh Hefner talán ebben is aludt – A szmoking története

Ki gondolná, hogy a szmoking eredetének birtoklásáért két tábor harcol? A nagy szmokingháborút az amerikaiak és az angolok vívták még a 19. század végén, de azóta sem igazán sikerült megegyezésre jutni az indíttatást illetően. Történet.

A szmoking Angliából származik. A britek szerint ugyanis a tengerentúlon csak lemásolták az előkelő társasági összejöveteleken használt ruhaneműt. Az 1800-as évek végének Angliájában a fejedelmi vacsorákat követően a közép- és felső osztályhoz tartozó uraságok elvonultak egy különterembe, hogy dohányfüstbe burkolózva vitassák meg az élet nagy dolgait, de a világmegváltó gondolatokhoz a merev frakknál kényelmesebb öltözéket vettek fel. Ez volt a dohányzókabátnak szánt szmoking (smoking angolul ugye dohányzást jelent).

Ha létezik szaknévsor a századvégi Londonban, akkor Henry Poole a brit királyi udvar kedvenc szabójaként hirdethette volna magát benne. A patinás Savile Row egyik alapítójának pályafutása tűegyenesen ívelt felfelé: az általa készített katonai egyenruhákban harcoltak a waterlooi csatában, később pedig többek között III. Napóleont tudhatta a vevőkörében. Erre maga a walesi herceg is felfigyelt, aki 1860-ban adott le egy megrendelést, mondván a kötetlen vacsorákra készítsen egy csokornyakkendővel variálható felöltőt, amelyben kényelmesen dohányozhat. Poole ekkor találta ki és gyártotta le VII. Edwardnak a kihajtott galléros szmokingot, eredeti nevén dinner jacket-t.

A legenda szerint a walesi herceg a sandringhami vadászházába invitálta meg a Londonban dolgozó New York-i milliomos bankárt, bizonyos James Brown Pottert és annak feleségét, mert kettejük közül utóbbi szépsége nyűgözte le. Potter nem igazán volt tisztában vele, mit illik felvennie egy ilyen alkalomra, ezért a herceg tanácsát megfogadva a Henry Poole & Co-tól rendelt egy hasonló szmokingot, mint az övé (Henry Poole egyébként 1876-ban sajnálatos módon meghalt, így már nem érhette meg, amint találmánya átkel az Atlanti-óceánon és meghódítja az Államokat, az üzletet unokatestvére, Samuel Cundey vitte tovább).

A szmoking tengerentúli hódításában kulcsszerep jutott Potternek, aki hazatérését követően az Angliában beszerzett ruhakölteményében pompázva benyitott a nívósnak számító, a manhattani gazdagok által látogatott New York-i Tuxedo Park country klubba. A helyi elit annyira beleszeretett a Potter által importált ruhadarabba, hogy egyrészt rögtön elnevezték Tuxedónak, másrészt egy 1886 októberében rendezett báli vacsorára immáron dress code-ként írták elő a szmokingot.

Ugyanakkor egy másik verzió alapján a Tuxedo klub alapító atyáinak egyike, Griswold Lorillard másoltatta le a szmokingot, és ő volt az, aki népszerűvé tette az akkoriban vakmerőnek és merésznek számító kabátszárny nélküli Tuxedo-öltönyt.

Hosszú időnek kellett eltelnie, amíg a szmoking feljebb tudott kapaszkodni az öltözékek ranglétráján, mert kezdetben rangon alulinak tartották, csupán az elegáns vacsorákat követő közös cigarettázáshoz vagy pipázáshoz vették fel a dohányzószobában. A híre Magyarországra is eljutott, és ahogy a Budapesti Hírlap 1900. február 11-i számában fogalmaz, templomba egyáltalán nem illendő viseletként tartották számon:

“Az angol hotelekben, a hol az előkelő világ szokott megszállni, ebéd után a déli növényekkel díszített, vastag szőnyegekkel bevont, kényelmes pamlagokkal és karosszékekkel bútorozott és fényesen kivilágított üvegfedelű Hall-ban gyűlnek össze a dohányozni vágyó urak és hölgyek. Így tehát magától értetődik, hogy a szmoking öltöny az ifjúságnak bálterembe, hangversenybe, templomba nem való. Helyén van a családias összejöveteleken, helyén van a vadászbálokon, betölti rendeltetését klub-estéken, atlétikai ünnepségek után vacsoráknál, a hol hölgyek nincsenek jelen, korrekt az úgynevezett szmoking-koncerteken (a hol a hölgy-rendezőség az urak kedvéért a dohányzást megengedi) és használható családi ebédeknél, vagy szűkebb körű karácsonyi és teaesteken. Ebből látható, hogy a szmoking nem is annyira ünnepies öltözet, mint inkább magasabb értelemben vett neglizsé ruhadarab.”

A 20. század elejétől főként az angliai előkelőségeknek köszönhetően aztán gyorsan terjedni kezdett Európa-szerte, és a férfiak klasszikus öltözéke lett, így tehát mind az amerikaiak, mind az angolok elmondhatják magukról, hogy sokat tettek a szmoking népszerűsítéséért. Az 1920-as évekig nem történt semmi izgalom a szmokingforradalomban egészen az évtized közepén feltűnt női változatig, melyeket selyemből vagy bársonyból készítettek, nyakkendő helyett mellrészre varrt fodros csipkével viseltek és elsősorban lóversenyre (!) vagy vendégségbe ajánlottak viselőjének.

,

A második világháború környékén kicsit háttérbe szorult, és inkább öltönyökben jelentek meg a férfiak a társasági eseményeken, ugyanakkor erre az időszakra tehető a főként a forróbb éghajlati övben fekvő országokban elfogadottá vált fehér szmoking divatba jövetele. Az ötvenes években aztán összekapta magát és megújulva visszatért a klasszikus szmoking, hogy kisebb-nagyobb átalakulásának köszönhetően ledózerolja a divatpiacot. Az űrkorszak vívmányai lehetővé tették új anyagok (például poliészter) felhasználását, aminek eredményeképp bonyolultabb minták és rövidebb zakók lepték el az áruházak férfiosztályait, pláne miután a korszak bálványai közül Fred Astaire, Cary Grant, Frank Sinatra vagy Dean Martin gyakorlatilag szmokingban tértek nyugovóra.

Amíg nálunk sótlanul és gulyáskommunizmusban teltek a hetvenes évek, addig Amerikában szó szerint a legszínesebbnek bizonyult az évtized, ami elsősorban az öltözködésben köszönt vissza. Az élénk színű öltönyök vagy a rikító kocsik éppúgy csúcsidőszakukat élték, mint a csillogó diszkóruhák.

Apropó diszkó: a fiatal, forradalmi nemzedék lesöpörte a tervezőasztalról az unalmasnak tartott, konzervatív szmokingokat, hogy hatalmas, íves nyakkendőkkel, mintás zakókkal, színes és csipkés ingekkel, no meg trapéznadrágokkal botránkoztassa meg az egyszeri úri népet.

A hetvenes évek tipikus szmokingja általában legalább két elemet tartalmazott az előbbiekből, már ha nem mindegyiket. Szerencsére ez az időszak nem tartott sokáig, a nyolcvanas esztendőkben jó pár fokozatot visszakapcsolva immáron újra konzervatívabb megjelenést biztosított viselője számára, köszönhetően olyan ikonikus alakoknak, mint a Playboy-pápa Hugh Hefner, akit alig lehetett látni szmokingon kívül más ruhában, vagy a 007-es ügynök, James Bond, akivel szinte összenőtt a viselet.

Napjainkban, a munkahelyi business-casual öltönyök világában talán mintha elfeledték volna a szmokingokat, ellenben a fiatalabb generáció bátran merít a harmincas, negyvenes évek divatjából, ha Tuxedóról van szó.

A frakk után a szmoking számít a második legelegánsabb viseletnek férfikörökben, operabálokon például ugyanúgy elfogadott öltözék, mint ahogy sokan esküvőjükre is szmokingot öltenek.

A meghívókban megjelölt dress code-okban gyakran Black Tie-ként tüntetik fel a szmokingot, ami a hozzá tartozó fekete csokornyakkendőre utal.

Ami a nem is annyira íratlan viselési szabályokat illeti, kizárólag estélyi öltözéknek számít, és csak 18 óra után kezdődő eseményeken hordható. Általában a fekete vagy sötétkék színű szmokingot keményített gallérú, fehér szmokinginggel illik viselni, amihez sötét színű csokornyakkendőt ildomos kötni. A további speciális kiegészítőt illetően széles spanyolöv, fűzős, fekete bőr- vagy lakkcipő ajánlatos. Az öltözék kiegészülhet mellénnyel, ami sálgalléros fazonú, fehér pikéből vagy laméból készülhet, esetleg ezüstös selyemből. Egysoros gombolású szmokingkabáthoz kötelező mellényt viselni, kétsoros kabát esetében nyugodtan elmaradhat.

Ez is érdekelhet:

(Fotók: AFP, Fortepan, Unsplash)

Close