A szomszédban már lehet moziba és kávézóba menni

Bukarestben enyhítettek a korlátozásokon. 

Romániában az a szabály, amennyiben egy településen 3/1000 lakos alá süllyed a koronavírusos megbetegedések száma, ott megnyithatnak a vendéglátóhelyek zárt terei, a mozik, a színházak, a játéktermek. A fővárosban pedig csökkentek az esetszámok – írja a Turizmus.com.

A cikkből kiderül, hogy a bukaresti nyitás nem tárt kapus: a vendéglátóhelyek fedett részein a helyeknek csupán harminc százaléka foglalható el, ugyanez vonatkozik a mozikra, színházakra, játéktermekre is. A csendőrség, rendőrség és a helyi rendőrség szigorúan ellenőrzi majd a vendéglátóhelyeket.

Kinyitnak vagy meghalnak

Januárban egyre erősebben hallatszanak az étteremtulajdonosok segélykiáltásai. Ahogy arról mi is folyamatosan beszámolunk, a korlátozások miatt a nyári hónapok kivételével az éttermekben lassan egy éve nem lehet beltérben étkezni. Aki tehette, kiszállításra tért át, de sokak számára ez nem lehet opció. Vannak olyan hazai éttermek, amelyek március 17-én bezártak, és azóta sem nyitottak ki.

Lengyelországban várhatóan megállapodik a kormány a szolgáltatási szektorban működő vállalatok tulajdonosaival arról, hogy könnyítenek a korlátozásokon, amelyek a tevékenységüket érintik. A cégek ugyanis egy ideje azzal fenyegetőznek, hogy akkor is kinyitnak, ha ezért büntetést kell fizetniük.

(Forrás: Turizmus.com, fotók: Unsplash, Pixabay)

kávézó | színház | korlátozás | enyhítés | románia

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom