Tizenegy napon át tizenegy fellépő művész és társulat produkcióit mutatják be a tegnap elkezdődő Szegedi Vízi Színház előadásain.
A tizenhét éven át megszervezett Szegedi Várjátékok hagyományait továbbvivő fesztivált tavaly indították útjára, helyszínéül a Tisza belvárosi szakaszát, a Huszár Mátyás rakpartot választották. A nyitónap délutánján az Aradi Kamaraszínház és a Szegedi Pinceszínház közös, a karantén hónapjai alatt csiszolgatott élőszereplős vásári bábjátékát mutatják be.
Vitéz László és az elátkozott malom című produkcióban Kemény Henrik eredeti szövege elevenedik meg a felnagyított bábszínházi paraván díszletében. Pénteken este Nagy Szilárd és Ragány Misa akusztikus koncertjét hallhatja a közönség. Kísérőrendezvényként az első hétvégén a rendőrség a vízi és közlekedési balesetek megelőzését segítő programján is részt vehetnek az érdeklődők.
A gyermek- és családi produkciók mellett a Szegedi Vízi Színház vendége lesz Vecsei H. Miklós a Csoóri Sándor költeményei ihlette Párbeszéd, sötétben című koncertszínházával, Földes László Hobo Ady-estjével, valamint Joós Tamás énekmondó a Cseh Tamást megidéző, Átlátszó víz legyen című műsorával.
A hetényi Csavar színház két interaktív népzenés előadással érkezik Szegedre: Gál Tamás színész és előadóművész Arany János Nagyidai cigányok és Petőfi Sándor A helység kalapácsa című művét dolgozta föl partnereivel.
Hagyomány, hogy a Szegedi Pinceszínház minden évben nyári fesztiválján tartja egyik saját produkciójának premierjét, idén Janik László író, rendező és Varga Bálint zeneszerző vidám és komoly témák egyvelegéből gyúr drogprevenciós, érzékenyítő előadást Squad – A banda címmel, melyet a társulat művészei mutatnak be visszatérő gyermekszínészek közreműködésével.
Ez is érdekelhet:
(Forrás: MTI; Getty Images)
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!