A világ három legrégebbi étterme, ahol ma is ehetünk

A vendéglátás gyökerei évszázadokra nyúlnak vissza, és bár a gasztrotrendek jönnek-mennek, van, ami örök. Ilyenek a világ legrégebbi, ma is működő éttermei, amelyek fennállásuk ideje alatt számos változáson mentek keresztül, gyökereiket azonban sosem felejtették el.

St. Peter Stiftskeller. Salzburg

A salzburgi Szent Péter apátság falain belül működő St. Peter Stiftskellert Európa legrégebbi éttermének tartják.

Az első írásos emlék 803-ból származik, Alcuin angol tudós rögzítette, hogy itt látták vendégül a salzburgi érseket.

Úgy tudni, a helyen megfordult Kolumbusz Kristóf, Johann Georg Faust és Mozart is.

Az étterem tizenegy tematikus helyiségre oszlik, többek között barokk hallal, Haydn-teremmel és sziklateremmel is rendelkezik. A belső kertet és az árkádokat is beleértve összesen nyolcszázötven vendég fogadására képes étterem a helyi specialitásokat kínálja a vendégek számára, akik tafelspitzet és salzburgi nudlit is kóstolhatnak, de a kínálatban halak és vadhúsok is megtalálhatók.

Zum Franziskaner, Stockholm

A svédországi Stockholmban található Zum Franziskaner a város legrégebbi étterme, melyet vélhetően 1421-ben német szerzetesek alapítottak.

Csodálatos kilátás nyílik ablakaiból Stockholm óvárosára, az enteriőrt pedig a szecessziós fa falburkolatok dominálják.

A konyhájukat az autentikus svéd fogások jellemzik, de széles választékban kínálnak kézműves söröket is.

Honke Owariya, Kiotó

A Honke Owariyát 1465-ben alapították, és az első időszakban cukrászdaként működött. Később étteremmé nőtték ki magukat, hogy a soba nevű tradicionális japán tésztaételekre specializálódjanak.

A hajdinás tésztákat a korai időszakban a zen templomok szerzetesei készítették,

ám olyan nagy lett rá a kereslet, hogy már nem bírták a gyártást.

Éppen ezért Kiotó cukrászdái is átálltak a soba és más tészták gyártására. A Honke Owariya étele pedig olyan híressé vált, hogy még a japán császári palotába is beszállítottak belőle.

Ez is érdekelhet:

Három étterem, amiért ősszel is érdemes elmenni a Balatonra

Ellenállhatatlan bisztróételek, szezonális alapanyagok, látványos tálalás, és a levegőben úszó Balaton-illat. Mi kell még?

étterem | nagyvilág | japán | salzburg | svédország

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom