Ötvenéves, füstös, egyetlen palackja világrekordot döntött – mi az?

A tojás vagy a benzin mellett a whisky az, melynek folyamatos áremelkedésére nyugodtan számíthatunk mostanság, de ami néhány napja történt egy hongkongi árverésen, az sokakat megdöbbentett. Minden idők legdrágább whiskyjeként kelt el ugyanis a Yamazaki 50 nevű single malt: az ötvenéves ital egyetlen palackjáért közel háromszázezer dollárt pengetett ki a vásárlója.

A Yamazaki 50 a létező talán legtisztább whisky a Földön, mindösszesen százötven üveggel gyártottak belőle.

Japán egyik legrégebbi üzemében, a Suntory Holdingban készült, és alapvetően gyümölcsös aromájú, bronzszínű, jellegzetes füstös italként ismert, egy palackja nagyjából tizenhárom ezer dollárba kerül.

Hírnevét az Elveszett jelentés című filmnek köszönheti, melyben a főszereplő Bill Murray Japánba utazik a Yamazaki 50-et reklámozni.

A patinás aukciósház, a Sotheby’s hongkongi irodájának árverésén a végsőkig kitartó vevő pontosan 299 ezer dollárt fizetett a 2011-es palackozású japán whiskyért, amivel világrekordot döntött.

A korábbi csúcsot 2016 októberében egy szintén ötvenéves Yamazaki tartotta: 129 ezer dollárért vittek el akkor egy 2005-ben palackozott kultikus italt.

Ha már Japán és rekordok, tavaly áprilisban a már bezárt Karuizawa főzde több mint egymillió dollárért értékesítette a világ egyik leghíresebb, 296 palackos whiskygyűjteményét.

Kihasználva a japán whiskyk egyre növekvő népszerűségét, a dekantā kereskedésnél február 7-ig lehet feliratkozni, hogy vásárlási jogot nyerjünk a Karuizawa harmincöt esztendős csoda whiskyjére. A szerencsés nyertesek palackonként tizenkétezer ötszáz dollárért tehetik ki a bárpultjukba a különleges italt.

Ez is érdekelhet:

Miszter Mendezként rázza fel Bécset a magyar koktéljedi – Nagy Zoltán-interjú

A Boutiq Bar az a koktélbároknak, ami a Szimpla a romkocsmáknak, az origó, amihez mindenkinek mérnie kell magát. Nagy Zoltánnal ültünk le beszélgetni, hogy megkérdezzük, holt tart a Boutiq, és ki az a Mr. Mendez.

(Fotók: Getty Images)

Yamazaki 50 | japán | árverés | whisky | whiskey

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom