Ide kell asztalt foglalnod, ha a világ legjobb bárjában koccintanál

Nem kell nagyon messzire menni. 

2009 óta a World's 50 Best Bars az iparág legjobbjait ünnepli. A leginnovatívabb bárok kiválasztásában több száz szakértő vesz részt, a rangsor szigorú irányelvek alapján áll össze. Az idei lista tartogatott néhány meglepetést, például negyvennégy bár került be először a legjobbak közé.

„Az 51-100. helyen végzettek között huszonhat új belépő van, ami tulajdonképpen rekordot jelent számunkra” – mondta Mark Sansom, a World's 50 Best Bars szerkesztője. „Sokkal több úgymond másodlagos és harmadlagos város szerepel az idei listán, és remélhetőleg még több lesz az elkövetkező években.”

Az idei rendezvény – amelyet a londoni Camden Townban található Roundhouse-ban tartottak – huszonöt hónapos szünet után tért vissza; a tavalyi ceremóniát a világjárvány miatt virtuálisan rendezték meg.

A lista mintegy hatszáz iparági szakember voksaiból állt össze, a zsűri tagjai bartenderek, szeszesital-szakírók és koktélszakértők, akik azokról a bárokról szavaznak, amelyek szerintük a minőség és a vendégszeretet tekintetében kiemelkedőt nyújtottak.

A New York-i és londoni bárok a rangsor megalapítása óta uralják az élmezőnyt, az elmúlt évtizedben a New York-i Dante (2019), a Dead Rabbit (2016) és a PDT (2011) végzett az első helyen. A londoni bárok, köztük a The Connaught Bar (2020), az azóta bezárt Dandelyan (2018), a The American Bar (2017), az Artesian (2012–2015) és a Milk & Honey (2009–2010) pedig szintén bezsebeltek az adott évben egy-egy aranyérmet.

Idén immáron második egymást követő évben a London központjában található The Connaught Bar nyerte el a világ legjobbja címet.

The Connaught Bar

Az Ago Perrone által vezetett csapat 2008-as megnyitása óta az iparág egyik kiemelkedő szereplője: a kifinomult vendéglátást kivételes italokkal ötvöző bár folyamatosan előkelő helyezést ért el a listán. A The Connaught Bar azzal hirdeti magát, hogy „egy csipetnyi időtlen eleganciát” idéz, hű marad elveihez, miszerint művészi, modern italokat mutat be méltóságteljes kiszolgálással. A bár itallapján a klasszikusok mellett ötletesebb koktélok is szerepelnek, az egyik ilyen ital, az Ellipses jégkockáin például ehető festékpöttyöket díszelegnek.

A lista második helyén a szintén londoni Tayer + Elementary,  a harmadikon a barcelonai Paradiso végzett. Magyar bár nem került a top 100 közé.

A teljes listát ide kattintva lehet böngészni,

Közeledik az ünnepi időszak, érdemes tehát felfrissíteni a tudásunkat, már ami a koktélok elkészítését illeti. Van kilenc alkoholos ital, amit a szakértők szerint könnyen, gyorsan, néhány egyszerű hozzávalóval el tudunk készíteni, ráadásul még a vendégeket is lenyűgözhetjük velük.

(Forrás: Travel and Leisure, fotók: Getty Images, Pixabay)

Anglia | The Connaught Bar | világ | top 100 | World's 50 Best Bars

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom