Ilyen egy éjszaka a világ legmagányosabb házában

Erre számíthat az, aki bevállalja a gyötrelmes odautat, és aztán szó szerint elszigetelve tölti el az idejét valahol a világ vége után két sarokkal.

Mi is írtunk már a világ legtávolabbi és legrejtélyesebb házáról, amely az izlandi Vestmannaeyjar-szigetcsoport egyik gyöngyszemén, az Ellidaey-szigeten található, amely olyannyira apró, hogy húsz perc alatt keresztül lehet haladni rajta. Ennek a világvégi szigetnek a kellős közepén áll önmagában egy csodálatos, rejtelmes ház, ahová bárki szívesen elvonulna, ha besokall a nagyvárosi forgatagtól. A házat csupán hajóval vagy helikopterrel lehet megközelíteni.

Egy népszerű youtuber, Ryan Trahan bevállalta az utazást és természetesen videót is készített a nem mindennapi kalandjáról. Trahan komppal, hajóval és két helybéli segítségével jutott el a világ legmagányosabb házához.

A semmi közepén felhúzott épület sztorija az elmúlt évek során számos – alaptalan – találgatás forrása volt. Az egyik elmélet szerint a házat az izlandi kormány ajándékozta a popsztár Björknek, míg egy másik – meglehetősen vad – teória értelmében egy különc milliárdos építette zombiapokalipszis esetére. Jó néhány publikáció azt állítja, hogy a ház elhagyatott, de figyelembe véve, hogy Trahan a videójában teljesen felpakolt éléskamrát, modern, működő konyhát és fürdőszobát, valamint elektronikus berendezéseket és egy tűzoltó készüléket is bemutat, ez a verzió elég valószínűtlennek tűnik.

A valóság azonban ennél sokkal profánabb.

A titok ugyanis az, hogy nincs titok: a ház 1953-ban épült, és nincs állandó lakója. Az Ellidaey Vadászegyesület tulajdonában áll, és kizárólag a szervezet tagjai vehetik birtokukba időről időre. A sziget a lundavadászat népszerű helyszíne, és amikor az egyesület tagjai nem vadásznak, ülő- és pihenőhelyként használják az ingatlant.

(Forrás: Matadornetwork, fotók: Getty Images)

ház | távoli | éjszaka | sziget | izland

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom