Close
Akár két hónapot is dolgozik egy hegedűn Újlipótváros Stradivarija

Akár két hónapot is dolgozik egy hegedűn Újlipótváros Stradivarija

Hosszú hetekig tartó munkájába kerül egy darab elkészítése úgy, hogy napi nyolc órát bíbelődik vele. Önkéntelenül is belecsempészi saját személyiségjegyeit egy hangszerbe, mert ezt egyszerűen nem lehet kikerülni. Adonyi Iván hegedűkészítőnél jártunk.

Hangulatos és nesztelen műhelyében még a falióra kattogását is hallani. A falakon készülő vagy már elkészült hegedűk pihennek, a polcokon könyvek és szerszámok roskadoznak, a vendéget kényelmes bársonyfotel várja.

Az ördög egy olyan szép szakma, mint a hegedűkészítés esetében is a részletekben rejlik. Adonyi Iván a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Hangszerészképző Iskolájának diplomájával a zsebében meg sem állt egészen Montrealig, ahol Szentmihályi Gyula és Tom Wilder műhelyét látogatta rendszeresen. Hazatérve mesterével, Lakatos Lászlóval dolgozott együtt, de a tapasztalatszerzés érdekében még számos hegedűkészítőhöz bekopogtatott.

– “Mindez azért fontos, mert egy bizonyos problémára több megoldás lehetséges. Akitől a szakmát tanultam, attól egyféle megoldást láttam, további helyekre eljutva pedig más megközelítéssel találkozhattam. Gyarapodott a tudásom, szélesedett a látóköröm. Azért jó élvonalbeli műhelyeket felkeresni, mert a hangszerparkjukban olyan komolyabb, értékesebb modellek pihennek, melyeket Magyarországon ritkán láthatok.”

Sok-sok évvel ezelőtt készítette élete első hegedűjét. Kalandos utat bejárva jutott vissza hozzá, hogy aztán újra megváljon tőle. Először a hegedűkészítő tanárának adta el, aki elcserélte valakivel, de az illető időközben elhunyt, így Iván a hagyatékából visszavásárolta, hogy végül odaajándékozza egy muzsikus ismerősének.

Ez a hegedű egyike annak a közel ötven hangszernek, amit pályafutása során összerakott.

– “Nagyjából fele-fele arányban találhatóak köztük hegedűk és brácsák. Néhány hegedűkészítő számozással látja el az általa készített hangszereket, én nem szoktam ilyen módon megjelölni őket” – mondja a munkájában a cremonai és bresciai hegedűkészítő hagyományokat követő Adonyi Iván.

A kettő közül a cremonai tartozik a legklasszikusabb hegedűkészítő iskolák közé, a hangszereken megjelenő szemmel látható jegyekkel. Itt született és élt a világhírű Antonio Stradivari, akinek a munkássága ezer szállal a lombardiai kisvároshoz kötődik. – “Stradivarit azért tartják nagy becsben, mert tökéletesre fejlesztette a hegedűkészítést. Ő alkotta meg a hangszernek ezt a nagyon szofisztikált, az aranymetszés szabályai által megtervezett, tökélyre törekvő, harmonikus formavilágát. Ezzel szemben a bresciai hagyományoknál kevésbé számít az esztétikum és a tervezettség. Amolyan kezdetlegesebb formavilágot jelent: kicsit bumfordiak, nem annyira kifinomultak a hangszereik, mert ilyenekre volt igény, ezeket próbálták minél egyszerűbben kielégíteni. Persze a bresciai is egy szerethető irányzat” – ad némi bepillantást Iván a közel ötszáz éve működő hegedűkészítő szakma történelmi hátterébe.

Ennél a pontnál vetődik fel egy laikusban a kérdés: hogyan lehet belecsempésznie egy mesternek saját magát egy hangszerbe? Lehet-e egyáltalán?

–”Nem tudom kikerülni, hogy ne vigyem bele. Önkéntelenül is belekerülnek az ember személyiségjegyei akkor is, ha kópiát készít, mert nem lehet megúszni, hogy ne szivárogjanak bele az adott készítőre jellemző jegyek. Másfajta lelki alkatot igényel ezeket kihagyni. Hogy nekem van-e egyből felismerhető stílusom, azt nehéz megmondani, esetleg egy kollégát kellene megkérdezni erről.”

Talán nem gondolnánk, milyen aprólékos és időt igénylő munkafolyamatok árán jut el egy hangszer oda, hogy ki lehessen állni vele a színpadra.

Úgy másfél-két hónap telik el a legelső lépés és a megrendelőnek történő átadás között.

Az alapanyag-beszerzés sem úgy működik, hogy elsétál a legközelebbi tüzépre, ugyanis Magyarországon viszonylag kevés jávorfa és fenyőfa található, ezért az Alpokból és a Kárpátokból hozatja a facsomagot.

Egy hegedűnél Iván először megbeszéli az elvárásokat az ügyféllel (milyen legyen a forma, a modell, milyen külső jegyeket tartalmazzon, milyen faanyagot használjon, hogyan fessen a mintázata), aztán kezdődhet a tényleges munka. Háromféle módszert különböztetünk meg: a belső sablonra készülőt, a külső sablonra készülőt, és a szabadon építést. Közülük a “belső” a legelterjedtebb, ilyenkor a hangszer oldala, vagyis a kávája készül el először, amire ráhajlítják az egy milliméter vastagra gyalult jávorfa lemezt. Ez határozza meg a hangszer formáját. Ezt követően folytatódik a feladatsor a hát elkészítésével szintén jávorfából, amit a tető és a csiga megalkotása követ, aztán jöhet lakkozás, végül a felhúrozás. Egy hegedűnek úgy kell másfél hónap a teljes pompához, hogy a mester minden nap egy teljes munkanapnyit foglalatoskodik vele.

– “Nem minden esetben tudok kizárólag egy hangszerrel dolgozni, mert az egyéb esetleges javítások elveszik az időt. A legnehezebb fázis egyértelműen az általában egy hétig tartó lakkozás, bár sok esetben elhúzódhat. Ebben van a legtöbb kiszámíthatatlanság, ezt tudom a legkevésbé kontrollálni. Lényegében a hangszer felöltöztetéséről beszélünk, ami elég nagy kihívás, mert úgy kell úgy sikerülnie, hogy maximálisan elégedettek legyünk.”

A megrendelői között zeneiskolai növendékeket, szimfonikus zenekarokban ülő muzsikusokat, szólistákat, egyetemistákat találunk, illetve néhányan az interneten bukkannak rá, vagy csak beesnek az utcáról az újlipótvárosi műhelyébe.

Londontól Cremonáig számos nagy presztízsű kiállításon megfordult már.

Ugyan nem tartja magát versenyző típusnak, de valamikor talán jelentkezik egy nemzetközi megmérettetésre, hiszen egy versenyen elért jó eredményt respektálnak a szakmában. Abban a szakmában, melynek művelői itthon úgy ötven-százan lehetnek.

– “Többségük otthoni körülmények között dolgozik. Elképzelhető, hogy hosszabb távon én is feladom az utcára nyíló műhelyemet, és egy nyugodtabb, vidéki helyre költözöm. Szeretünk elvonulni és magányosan, csöndben alkotni.”

Ez is érdekelhet:

Dömsödről kalapál a világhírnév felé az ország egyik utolsó cipészmestere – Roadster

Eszményi komfortérzetet nyújt, és tökéletesen visszaadja viselője egyéniségét. Ez a bespoke, vagyis a méretre készített, egyedi varrású lábbeli, mely minden szempontból köröket ver a konfekciócipőre. Itthon alig-alig találni olyan manufaktúrát, ahol múlt századból itt maradt szerszámokkal, kizárólag hagyományos módszerrel készítenek prémium kategóriás férficipőket. Egy Pest megyei nagyközségben bukkantunk rá.

(Fotók: Szalmás Péter)

Close