Ma nyitnak a nagy budapesti karácsonyi vásárok, ilyen újdonságokkal lehet hangolódni

A Szent István téren az Advent Bazilika, a Vörösmarty téren pedig a Vörösmarty Classic Xmas várja a közönséget péntektől kulturális programokkal, széles kézműves és gasztronómiai kínálattal.

Több újdonsággal várja a látogatókat az idei Advent Bazilika, ilyen a csillagos égboltot idéző fényháló, a 12 méter magas karácsonyfa, a körülötte található színpad és a Mikulás széke – mondta Kovács Lázár, az Advent Bazilika házigazdája csütörtökön a sajtó képviselőinek rendezett tájékoztatón.

A színpadon hetente több alkalommal élő koncertek, kulturális produkciók várják a közönséget, a Bazilika homlokzatára vetített 3D fényfestés minden nap 17.30-tól látható félóránként.

A Bazilika előtt áll a betlehemi jászol és ott díszíti a teret az a monumentális adventi koszorú is, amelynek gyertyáit vasárnaponként gyújtják meg.

Az Advent Bazilika idén is helyet biztosít jótékonysági kezdeményezéseknek, így a Szent István téren a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és az Együtt az Autistákért Alapítvány hívja fel a figyelmet az adakozás fontosságára.

A Vörösmarty tér közepén álló Vörösmarty szobrot látványos hógömb, dekorációs elemként és multimédiás információs pontként is szolgáló ledfal veszi majd körül – mondta Ábel Anita, a Vörösmarty Classic Xmas háziasszonya.

A tavalyi évhez hasonlóan QR-kóddal aktiválható közösségi játék is indul, a látványműhelyben kovácsmesterek mutatják be szakmájuk fortélyait, a gyerekek pedig ingyenesen utazhatnak a kisvasúton. A Váci utca felől a Vörösmarty térre érkezőket zöld és piros színekben pompázó karácsonyfa fogadja majd. Az Advent Bazilika és a Vörösmarty Classic Xmas területén idén is válogatott hazai kiállítók, kézműves és gasztronómiai árusok kapnak helyet.

Az ínyencségek között fix áras ételeket is kínálnak, így hétköznap 1600 forintért, hétvégén pedig emellett 2500 forintért is kaphatók lesznek ételek.

Mindkét vásár tematikus gasztro hétvégéket is tart. A nyitó hétvégétől az utolsóig sorra kerülnek a liba-, disznó- és halételek, lesz az édességeknek, a pörköltnek és a gulyásnak, a töltött káposztának, valamint az alkoholos ételeknek szentelt hétvége. Az Advent Bazilikánál január 1-jén lencsenapot tartanak.

(Forrás: MTI, fotók: Getty Images)

ételek | vásár | újdonságok | piac | budapest

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom