Ingyenesen megnézheted a világ legjobb, mesterséges intelligenciával készített filmjeit a Bemben

Mesterséges intelligencia segítségével készített filmeket díjaznak vasárnap a Bem Moziban. Ha érdekel az AI, ott a helyed!

Magyarországon először rendeznek nemzetközi, mesterséges intelligenciával készült filmeknek versenyt, a The AI Film Festival (AIFF) győztes alkotásait vasárnap díjátadóval egybekötött vetítésen tekinthetik meg az érdeklődők a Bem Moziban.

A csaknem harminc országból beérkezett 145 pályamunkából rangos zsűri választotta ki a legjobb alkotásokat, amelyeket vasárnap a budapesti Bem Moziban tekinthetnek meg ingyenesen az érdeklődők.

Az AIFF-ra öt – látványfilm, dokumentumfilm, kísérleti film, videóklip és vegyes művészeti alkotás – kategóriában, maximum 15 perces, legalább a mű felében mesterséges intelligenciával készült alkotásokkal nevezhettek a készítők.

A közleményben idézik Sallai Ervint, a The AI Film Festival alapítóját és főszervezőjét, aki elmondta: a mesterséges intelligencia térnyerése rámutatott arra, hogy új értelmezésben kell kezelnünk a segítségével gyártott tartalmakat.

"Magyarország mindig is úttörő volt a filmiparban, így nem véletlen, hogy pont nekünk jutott eszünkbe egy új típusú, AI fókuszú filmfesztivál létrehozása"

– emelte ki. Mint megjegyezte, a beérkezett versenymunkák rendkívül sokszínűek: az ausztrál furcsa szőrős lények funk videoklipjétől az elgondolkodtató francia környezetvédelmi filmen át egészen a költői vagy éppen vicces magyar kísérleti alkotásokig rengeteg stílussal és vizuális kultúrával találkozhatnak a nézők. A kiválasztási folyamat során több mint hétórányi versenyfilmet nézett végig a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) hallgatóiból, reklámszakemberekből és a Bujtor István Moziklub tagjaiból álló előzsűri.

A rövidített listára került alkotások közül a magyarországi MI közösség alapítói, valamint filmes és designszakemberek választották ki a győztes rövidfilmeket. A szakmai zsűri tagja volt többek között Deák Kristóf Oscar-díjas filmrendező, Glaser Katalin animációs rendező, Bakk Ágnes, a MOME Interakció és Immerzió Hub vezetője és Pártfalusi Attila, a MOME Media Design BA szakvezetője is.

A fesztivál vetítési blokkjaira és a díjátadóra a cooltix.hu felületén lehet regisztrálni. A díjátadót követően a szervezők filmes beszélgetésre várják az érdeklődőket a Manyi –Kulturális Műhelyben Deák Kristóf rendezővel, Miki357 reklám- és videoklip rendezővel, Juszt Balázs rendezővel, Szabó Simon színésszel és Falcao (LavaLava) reklámszövegíróval.

A vetítésen és a díjátadón való részvétel ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött. A fesztiválról további információt itt találsz!

film | filmfesztivál | bem mozi | ai | budapest | mesterséges intelligencia

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom