Dubajban nyílik meg a világ legnagyobb óriáskereke

Bármi, ami Dubajban készül, vagy fényűző, vagy monumentális lesz. Jövő hónapban pedig egy újabb rekordot állíthatnak fel, hiszen október 21-én megnyitják a 250 méternél is magasabbra emelkedő óriáskereket. Az új látványosságból páratlan kilátás nyílik majd a kikötőre és a Bluewaters-szigetre.

De persze több lesz ez egy átlagos óriáskerék-élménynél. A VIP-utasoknak lehetőségük lesz saját kabinjukban vacsorázni,  vagy privát mixert fogadni, aki a városnézés közben jobbnál jobb koktélokat készít. Az óriáskerék éjjel-nappal várja majd a látogatókat, egy kör pedig körülbelül harmincnyolc percig tart majd.

Az Ain Dubai sokkal magasabb, mint a világ többi óriáskereke, majdnem kétszer akkora, mint a London Eye.

A kerék negyvennyolc különálló, légkondicionált kabinjában egyszerre 1750 utas tudja majd csodálni a várost, sőt, lesznek olyan privát kabinok, amelyeket ki lehet bérelni különféle eseményekre, így esküvőkre vagy születésnapokra is.

Az óriáskerék megnyitása egybeesik a dubaji világkiállítással, amely tavaly elmaradt a járvány miatt. A 2020-as világkiállítás a tervek szerint október 1-jén nyit, és 2022. március 31-ig tart. Az eseményen Magyarország is képviselteti magát, a Thefour és az Elysian ruháit viseli majd a Magyar Pavilon személyzete.

(Forrás: Travel + Leisure, fotók: Ain Dubai)

dubaji világkiállítás | ain dubai | világkiállítás | óriáskerék | dubai

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom