Aki nem vigyáz, ebben a városban közel 200 ezer forintos bírságot kaphat fagyizásért

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Roadster Google News oldalán is!

Drága lehet fagylalt Firenzében.

Idillinek hangzik a szépséges olasz városban sétálni és közben fagyizni, teljesen érthető módon egy napsütéses délutánon kevesen tudnak csak ellenállni egy gombóc gelatónak.

Firenzében azonban ez az ártatlannak tűnő élvezet könnyedén kellemetlen – és meglehetősen drága – fordulatot vehet.

Akár 500 eurós, azaz nagyjából 195 ezer forintos bírságot is kaphatnak ugyanis azok, akik rossz helyen és rossz időben fagyiznak az utcán, merthogy a reneszánsz bölcsőjeként és a fagylalt szülőhelyeként ismert városban bizonyos helyeken ez szabálysértésnek számíthat.

Ennek oka egy kevesek által ismert szabályozás, melynek értelmében Firenze történelmi belvárosának egyes részein csúcsidőben tilos az utcai étkezés. És ez a fagylaltra is vonatkozik.

A szabályt még 2018-ban hozták, sok turista mégsem tud róla. A korlátozás célja a zsúfoltság csökkentése leginkább az UNESCO világörökségi védelem alatt álló városközpontban, ahol a látogatók előszeretettel csoportosulnak az üzletek és vendéglátóhelyek előtt, akadályozva ezzel a gyalogosforgalmat.

A tiltás több frekventált területet érint, ilyen például a Via de’ Neri, a Piazzale degli Uffizi, a Piazza del Grano vagy Via della Ninna Az intézkedés naponta két idősávban van érvényben, egészen pontosan 12:00-15:00 és 18:00-22:00 között. A városvezetés szerint a cél ezzel a közterek élhetőségének megőrzése, nem pedig a látogatók megbüntetése.

Firenze az utóbbi években a szabadtéri vendéglátóhelyek okozta bizonyos problémákkal is küzd. A rengeteg kihelyezett asztal és szék miatt a helyiek szerint a belvárosi utcák valóságos akadálypályává váltak. Ezért mintegy 50 utcában és téren korlátozzák vagy akár be is tiltják a szabadtéri étkezést.

(Forrás: Express, fotók: Getty Images)

büntetés | fagylalt | Firenze | fagyi | súlyos | szabálysértés

FOLYTASD EZZEL
Rendeld meg a Roadster magazin 23. számát!

Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!

Különleges csomagajánlatok itt!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom