Júliusban egy rendhagyó vacsorasorozattal jelentkezik a Textúra Étterem. Sárközi Ákos konyhafőnök barátait invitálta meg, hogy egy négyfogásos menüsorban két fogást ő, kettőt aktuális vendége készítsen el az arra fogékony ínyenceknek.
Négy héten keresztül négy meghívottal alkotnak majd, illetve összesen öttel, mert egy duó is érkezik a Sas utcai étterembe. A pontos programot már közzé is tették. Július 9-én Rácz Jenő, 14-én Wolf András, 21-én Dudás Szabolcs és Dudás Szilárd, míg 28-án Bicsár Attila is idegenben főz majd.
Bár ez téves kijelentés, mivel ismeretlenről szó sincs, hiszen mindannyian nagyon jó kapcsolatot ápolnak Sárközivel. Ezért is lett a rendezvénysorozat neve "Ákos és barátai".
Az esték 19 órakor kezdődnek majd, és négyfogásos menüsorra kell számítani, korlátlan vízfogyaszással és kávéval. Izgalmas, soha vissza nem térő gasztronómiai program, a szakma fontos hazai szereplőivel.
Bővebb információ, részletek a Textúra honlapján.
Ez is érdekelhet:
(Fotók: Textúra, Textúra-Facebook)
dudás testvérek | ákos és barátai | textúra | Wolf András | Bicsár Attila | racz jeno
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!