Kanada egyik tartományában úgy döntöttek, végleg vége a járványnak

Minden korlátozást megszüntetnek, bezárnak a tesztállomások, senkinek nem kell többé karanténba menni és az egész Covidot úgy kezelik innentől, mint az influenzát.

A kanadai Alberta tartomány vezetése úgy döntött,

augusztus 16-tól minden járványügyi korlátozást felold és hatályon kívül helyezi az összes megelőző intézkedést is.

Hogy mit jelent ez? Ha valaki igazoltan fertőzött személlyel találkozik, a jövőben nem kell karanténba vonulnia, a döntéshozók pedig meg is szüntetik a karanténhoteleket, amelyeket még a tömeges fertőzések idején alakítottak ki. De a jövőben azt sem lesz egyszerű nyomon követnie senkinek, hogy ki kit fertőzött meg, ugyanis a kontaktkutatásból is jócskán visszavesznek az országrészben, és már arról is érkeztek hírek, hogy a tesztelőállomások is egytől egyig bezárnak. Emellett természetesen a maszkviselést is eltörlik.

A kormányzói hivatal határozatában leszögezte továbbá, hogy a jövőben is figyelmet szentelnek majd a koronavírusnak,

de ugyanúgy fogják kezelni, mint az inlfuenzát és a többi légúti megbetegedést.

Nem mindenki ért egyet a döntéssel; a tartományban szolgálatot teljesítő orvosok közül sokakat felháborít a kormányzóság döntése, valamint egyes fiatal gyermekeket nevelő szülőket is.

Alberta gondolkodása viszont nem egyedi: már a brit egészségügyi miniszter is kijelentette, hogy influenzaként kellene kezelni a koronavírust és elfogadni, hogy együtt fog élni velünk. Szintén ezen az állásponton van Szingapúr is.

(Forrás: Vice, 24.hu, CNN)

utazás | alberta | influenza | korlátozás | vége van a járványnak

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom