Csodálatos, felhőszerű buborékban mutatta be új kollekcióját az Alexander McQueen

Az Alexander McQueen Kelet-Londonban mutatta be 2022. tavaszi/nyári női kollekcióját. Az eseménynek egy nem mindennapi pop-up helyszín adott otthont, melyet Smiljan Radic építész álmodott meg a világmárka számára.

A brit divatház hazatérését volt hivatott szimbolizálni a chilei építész által megalkotott felhőszerű szerkezet, az Alexander McQueen ugyanis az elmúlt két évtizedben minden alkalommal Párizsban mutatta be elsőként legújabb kollekcióját.

Az ihletet mind a ruhákhoz, mind pedig a divatshow-nak ottont adó pop-up rendezvényhelyszínhez London állandóan változó és gyakran viharos égboltjából merítették.

A tervezők a divatház tetőiről figyelték a változatos időjárási körülményeket, közben pedig gyönyörködtek a páratlan kilátásban is, ami a lábuk elé tárult. Megfigyelték a felhők kialakulását, elszíneződését, a hajnali és az esti arcát. Dokumentálták a változó mintákat a tiszta kék égtől a legviharosabbig.

A vihar inspirálta kollekcióban a szépség mellett megjelenik a titokzatosság és az izgalom megélése is, amit a kiszámíthatatlan természetben való lét jelent, vagyis annak a megtapasztalása, hogy egyek vagyunk egy olyan világgal, ami nagyobb és hatalmasabb nálunk.

A Smijan Radic által megálmodott, felhőszerű szerkezet pedig a divatbemutató vendégeit is hozzásegítette ahhoz, hogy nyitottan tekinthessenek a környezeti elemekre, ugyanakkor védettek legyenek azoktól.

(Forrás: Designboom, fotók: Alexander McQueen)

london | divat | alexander mcqueen | divatbemutató

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom