A Tonale vezeti az Alfa Romeót az elektromos jövőbe

Az Alfa Romeo is elindult a jövő felé vezető úton, az első hibridje után bemutatta az első konnektorról tölthető hibridjét. A stílusos Tonale elektromos autóként is használható, de nem kell nagyítóval keresni benne a sportosságot sem.

Szemet gyönyörködtető formájú, sportosan vezethető autói miatt imádjuk az Alfa Romeót, és az 1910-ben alapított olasz márka az utóbbi időben új rajongókat is szerzett magának, amikor a Giulia bemutatásával visszatért a hátsókerék-hajtáshoz, a Stelvióval pedig belépett a szabadidő-terepjárók kategóriájába. Az Alfa Romeónak határozott tervei vannak a jövőjét illetően, és ebbe a jövőbe az új Tonale jelenti a belépőt.

Az olaszok legújabb szabadidő-autója igazán megnyerő jelenség,

a jellegzetes pajzs alakú hűtőmaszktól a kerekeken át a hátsó lámpák fénycsíkjáig minden megvan benne, amitől vonzónak tartjuk. A műszerfal kettős árnyékolója, de még a digitális számlapok grafikája is a neves ősöket eleveníti fel, míg a kormánykerékre került startgomb és a mögötte lévő méretes fém váltófülek már a legújabb Alfákból lehetnek ismerősek.

Az idén bevezetett Tonale már hibrid hajtással került a kereskedésekbe, és aki nem elégedett meg a 130 és 160 lóerős változatok teljesítményével, annak érdemes egy pillantást vetnie a most bemutatott plug-in hibridre. A turbós benzinmotor ebben már önmagában 180 lóerős, amihez egy 45 lóerős elektromotor csatlakozik az első, és egy 122 lóerős elektromotor a hátsó kerekeknél,

a kombinált teljesítmény sportautós: 280 lóerő.

A plug-in hibriddel valójában két autót kapunk egyben.

Az akkumulátor feltöltésével a Tonale elektromos autóként használható, átlagosan 69 kilométert, de városban akár 82 kilométert is megtehetünk egy feltöltéssel, ami sokaknak akár több napra is elegendő lehet. A töltéssel nem kell sokat bajlódni, egy utcai oszlopról két órába telik, de az otthoni konnektorról is megvan öt és fél óra alatt, azaz reggel mindig teljesen feltöltött autóval indulhatunk útnak.

A legújabb Alfa Romeót az elsők között vezethettük a márka baloccói tesztpályáján, ahol 1962 óta minden új modellt alaposan kipróbálnak. Nagyon furcsa érzés volt hangtalanul kigördülni a parkolóból, pedig ideje elfogadni, hogy egy Alfa Romeo már elektromos is lehet. A villanymotor azonnal elérhető nyomatékával kellemesen fürge a Tonale,

tökéletes megoldás ez a mindennapi városi utakra, ahol károsanyag-kibocsátás nélkül autózhatunk.

A csendes suhanást olyan gyorsan meg lehet szokni egy Alfában is, hogy egy idő után inkább már a benzinmotor beindulásán lepődtünk meg. A hagyományos DNA kapcsolóval válthatunk az elektromos és a hibrid üzemmódok között, az utóbbi ügyesen osztja be a benzines és elektromos motorok erejét. Mivel a hátsó kerekek is hajtottak, ezért a plug-in hibrid Tonale összkerékhajtású, ami jobb tapadást és élvezetesebb, ugyanakkor biztonságosabb autózást jelent.

Szerencsére ezt is megtapasztalhattuk az olaszországi teszten, ahol kisvárosok közti kanyargós utakra vitt a navigációs rendszer. Az akkumulátor ugyan megnövelte a Tonale tömegét, de mivel az autó hátuljába került, ezért javított a súlyelosztásán és csökkentett a súlypontján is, magyarul stabilabban fordul a kanyarokban. Dynamic módban harapósabb is az autó, a feszesebb kormányzással és futóművel élvezet volt terelni a kacskaringós utakon.

A program végén még a legendás baloccói tesztpályán is mehettünk egy pár kört, ahol a plug-in hibrid Tonale biztonságos körülmények közt végképp bebizonyította, hogy az Alfa Romeóból környezettudatos hibridként sem veszett ki a sportosság. Ha kérjük, 6,2 másodperc alatt gyorsul százra, és a tisztán elektromos városi kilométereken túl hibridként hétvégi kirándulásra is indulatunk vele:

ennyire sokoldalú Alfa eddig még nem volt.

Más márkák is kínálnak 300 lóerős hibrideket, de az Alfa Romeo megoldotta, hogy a plug-in hibrid Tonale teljesítménye ne csak a katalógusban mutasson jól, hanem vezetni is élmény legyen. A formájáért és a stílusáért is lehet rajongani, főleg olyan apró részletek láttán, mint a visszapillantó tükörbe rejtett olasz zászló, vagy az Alfa Romeo emblémájának kígyója, amit a tölthető hibrid változathoz konnektorosra alakítottak át.

A Tonale pedig csak a kezdet, az Alfa Romeo mostantól minden évben bemutat egy új modellt. A decembertől rendelhető plug-in hibrid 2023-ra az utakon lesz, majd 2024-ben érkezik a márka első teljesen elektromos autója, 2027-ben pedig már csakis elektromos autókból fog állni az olasz gyártó kínálata. A plug-in hibrid Tonale vezetésével már bepillanthatunk ebbe a jövőbe anélkül, hogy le kellene mondanunk a márkát övező értékekről.

hibrid autó | plug-in hibrid | Alfa Romeo | alfa romeo tonale | nagy sztori

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom