Az alvás sok kellemetlenségtől tudja megkímélni az embert egy-egy hosszú úton, de nem mindenkinek megy könnyedén az elalvás mozgó járművön.
Most azonban egy utazó előállt a megoldással, amelyhez egy fülhallgató kell és némi filozófia. Mint írta, egy Londonból Mexikóvárosba tartó repülőúton töltötte le az Oxfordi Egyetem néhány filozófiaelőadását, és a Kantról szóló órával kezdte. Elmondása szerint soha nem aludt még olyan jól turistaosztályon.
A poszthoz özönlöttek a hozzászólások, volt, aki csak az egyetértését fejezte ki, mások pedig további tanácsokat adtak az üggyel kapcsolatban. Az egyik kommentelő Michael Sugrue videóit ajánlotta. Mint írta, akit érdekel a téma, készítsen lejátszási listát a professzor youtube-os előadásairól, a történelem összes nagy filozófusával foglalkozik, és ő abszolút a legjobb.
Úgy tűnik, Sugrue professzor nem ismeretlen az álmos utazók előtt, mint egy másik felhasználó megjegyezte, már több százszor hallgatta meg az előadás első tizenöt percét elalvás előtt.
De annak sem kell kétségbe esnie, akinek sem az Oxfordi Egyetem, sem Sugrue professzor nem jön be: a Redditen rengeteg más ajánlást találni, például The History of Philosophy Without Any Gaps (A filozófia története hézag nélkül ) című sorozatot, amely több mint négyszáz, húszperces epizódból áll, a műsorvezetőnek pedig rendkívül lágy és megnyugtató hangja van.
(Forrás: Thrillist, képek: Getty Images, Unsplash)
tipp | közlekedés | repülő | vonat | járműRáleltünk Budapest és a BMW legszorosabb párhuzamára
Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!