Hogyan érinti az európai légitársaságokat a Boeingek elrendelt vizsgálata?  

Az Egyesült Államok Szövetségi Légiközlekedési Hivatala (FAA) január 6-án, szombaton ideiglenesen leparkoltatott jó néhány Boeing Max 737-9 típusú repülőgépet, amelyet egyesült államokbeli légitársaságok üzemeltetnek, illetve az ország területén közlekednek, miután az Alaska Airlines egyik járatának oldalából egy január 5-i út során kiszakadt egy darab.

Az Európai Unió Repülésbiztonsági Ügynöksége (EASA) azt közölte, hogy elfogadja az FAA légialkalmassági vészhelyzeti irányelvét, és ha lenne olyan Boeing 737-9, ami ezen konfigurációval közlekedik, azt leállítatná. Azonban jelenleg egyetlen uniós légitársaság sem üzemelteti ezeket a repülőgépeket ugyanolyan konfigurációban, mint amilyen az érintett Alaska Airlines járaté volt.

Abban ugyanis az egyik középső vészkijáratot egy beilleszthető panellel helyettesítették, mivel a gép kisebb kapacitással üzemelt, így arra a kijáratra nem volt szükség.

Az Egyesült Királyság Polgári Légiközlekedési Hatósága (CAA) szintén azt mondta, hogy nincsenek a nyilvántartásában a szóban forgó 737-9 Maxok. Azonban a külföldi engedéllyel rendelkező légitársaságokat arra kérték, hogy ellenőrizzék az érintett gépeket, mielőtt az Egyesült Királyságba repülnek.

De mi minden történhet egy Boeinggel, ha végleg kivonják a forgalomból? Például ez.

(Forrás: BTN Europe, képek: Getty Images)

boeing | vizsgálat | Európa | Boeing Max 737-9 | alaska airlines

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom