Ezért van veszélyben a világ egyik kedvenc citromja

Az olaszországi Amalfi-parti citromok nemcsak erőteljes aromájuk, zamatosságuk és kivételesen savas levük miatt világhírűek, hanem olykor a méretük miatt is. De lehet, hogy már nem sokáig beszélnek róluk annyit.

Az utóbbi időben turistamágnessé fejlődött part tájképe megváltozott, méghozzá a citromtermelők számára nem feltétlenül jó irányba.

A citromtermesztéssel foglalkozók megélhetését is veszélyeztető változás leginkább az urbanizációnak és az éghajlatváltozásnak köszönhető.

Előbbi oka az egyre nagyobb létszámban érkező turisták hada; a kiszolgálásuk érdekében a helyi lakosok az egykor citromteraszoknak használt területeket is szálláshelyekké alakították át.

A CNN szerint az éghajlatváltozás miatt emelkedő hőmérséklet gyakori tűzesetekhez is vezetett a ligetekben, egy másik, korábbi riport pedig arról tájékoztatott, hogy az egyre intenzívebb esőzések sárcsuszamlásokat okoznak és veszélyeztetik a régió citromfáit.

Az Experience Amalfi Coast közölte, hogy a régió azon dolgozik, hogy a turistaforgalmat kihasználva citromliget-túrákon keresztül felhívja a figyelmet a problémára. Ez pedig jó hír mind a gyümölcsöknek, mind pedig a gazdaságoknak, nem beszélve rólunk, úgyhogy a következő citromos pite sütésekor gondoljunk majd az Amalfi-parti termesztőkre.

A végtelen fehér homokmezőktől a drámai sziklafalakig Olaszországban minden ízlésnek megfelelő strandból lehet válogatni. A több mint 7500 kilométer hosszan elnyúló partszakaszok közül azonban nem könnyű kiválasztani a legjobbat. Segítünk.

(Forrás: mashed.com, fotók: Getty Images)

liget | veszély | termés | amalfi-part | olaszország | citrom

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom