Close
A jövőből jött ez az új fitneszkarkötő

A jövőből jött ez az új fitneszkarkötő

Az Amazon Halót felesleges bármi más hasonló termékkel összehasonlítani.

Az ősszel piacra került Halót nem is lehet a klasszikus értelemben fitneszkarkötőnek tekinteni, hiszen számos olyan funkciót nélkülöz, ami ebben a kategóriában ma már alapvetőnek számít, ellenben kapott néhány olyan extrát, amit korábban még sehol sem láthattunk – írta testvérmagazinunk, a Rakéta.hu.

Okosórákkal összehasonlítani fölösleges is lenne, hiszen a Halónak egyáltalán nincs kijelzője, tulajdonképpen egy szenzorokkal telepakolt modul egy karpánton.

Ez azt is jelenti, hogy más fitneszkarkötőkkel ellentétben nem mutatja valós időben sem a pulzusunkat, sem a megtett kilométerek számát, sem az elégetett kalóriákat, ezeket a telefonunkon, a Halóhoz kiadott alkalmazáson keresztül tudjuk ellenőrizni. Az Amazon karkötője más szempontból is meglehetősen fapados, hiszen csak egy Bluetooth-egységet találunk benne, amivel összekapcsolódik a telefonunkkal. Nincs benne se wifi, se GPS, vagyis ahhoz, hogy sportolás közben használni tudjuk, a telefonunkat is magunkkal kell vinnünk, igaz ez utóbbi a Fitbit vagy a Garmin fitneszkarkötőinél sem feltétlenül számít alapfelszereltségnek.

Van hozzá egy remek kisfilm is, amelyben mindent összefoglalnak.

FOLYTASD EZZEL
Digitális tartalomgyártóként debütál a Brain Bar csapata
Hiánypótló applikációban gyűjtötték össze az amerikai magyarság emlékeit
Megjelent a Roadster negyedik lapszáma.
Ismét egy magazin azoknak, akik szerint nem arra születtünk, hogy a négy fal között üljünk, és akik szerint az élet olyasmi, amit nagykanállal kell fogyasztani és amiből sosem lehet elég. 170 oldalnyi friss, színes és energiával teli kontent felfedezőknek, kalandoroknak, inspirációt keresőknek mindarról, ami miatt érdemes nekivágni a világnak. Megnézem, mert érdekel!
Close
HELLO, EZ ITT A
ROADSTER
Kövess minket a Facebookon!
Történetek, amiket nem fogsz elfelejteni!

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom