Egy kanadai milliárdos, Patrick Dovigi vásárolta meg a Bombardier első Global 8000-as business repülőgépét, ezzel ő lett a világ leggyorsabb magángépének tulajdonosa.
A kanadai gyártó új gépe, a Global 8000 nemcsak a leggyorsabb polgári repülő jelenleg, de a hatótávja is kiemelkedő, ezért új szintet képvisel az iparágban – áll a Global 8000 oldalán.
A gép már a 2021-es első teszteken átlépte a hangsebességet, amivel a Concorde óta a leggyorsabb polgári repülő lett. A következő években tesztelték a repülőt és megszereztek rá minden engedélyt, majd idén májusban az első hivatalos próbautat is megtette. A Global 8000 csúcssebessége Mach 0.95, azaz 1173,06 km/óra, ami a hangsebességnek felel meg (a hanghullámok terjedési sebessége függ a közeg sűrűségétől, hőmérsékletétől, anyagától is, azaz nem állandó szám).
De kicsoda a boldog tulajdonos?
Patrick Dovigi kanadai milliárdos, a Green For Life Environmental környezetvédelmi szolgáltató vállalat alapítója (2007), elnöke és vezérigazgatója. Az egykori hokikapus nettó vagyona már 2018-ban meghaladta az egymilliárd dollárt, miután a GFL egyesült a Waste Industries-szel.
A Global 8000 ünnepélyes átadásán Tom Cochrane kanadai rocksztár is fellépett.
(Forrás: Vg.hu, nyitókép: A Global 8000-es, fotó: Bombardier)
Patrick Dovigi | magánrepülő | repülés | üzlet | Global 8000 | bombardier
Amikor a Városliget a nappalidig ér – Élet a Dürer Park zöld ligetében
A tavaszi stílus kulcsa: jól megválasztott ékszerek
Sose felejtsd otthon, ha utazol: ez a zsebtolmács lehet a legjobb barátod egy idegen országban
Bécs CO2-kibocsátása kétszer gyorsabban csökken, mint Ausztriáé
Semmi esetre se töltsd így a mobilodat!
Semmi esetre se töltsd így a mobilodat!
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!