Van egy falu Dél-Angliában, amelyet a második világháború idején egyetlen hónap alatt ürítettek ki, és a lakók azóta sem térhettek vissza.
Tyneham első pillantásra olyan, mint egy képeslapra illő angol falu, kőházakkal, vidéki nyugalommal és festői környezettel. Csakhogy évtizedek óta senki sem él ott.
A falu 225 lakójának története 1943 novemberében vett drámai fordulatot. Nagy-Britannia ekkor még javában a második világháború kellős közepén járt, és a hadsereg olyan területeket keresett, ahol a normandiai partraszállás előkészületeihez szükséges katonai gyakorlatokat és teszteket elvégezhették. Tyneham elhelyezkedése ebből a szempontból ideálisnak bizonyult, mert a település egy katonai lőtér közelében feküdt, nyugodt, elszigetelt vidéki környezete pedig megfelelt a hadgyakorlatokhoz.
A falubeliek azonban ezért súlyos árat fizettek. A 102 lakott ingatlan mindegyikéhez kézbesítettek egy levelet, amiben közölték az érintettekkel, hogy alig egy hónapjuk maradt arra, hogy elhagyják az otthonukat. A kiköltözés határidejét közvetlenül karácsony elé időzítették. A lakók azt az ígéretet kapták, hogy az intézkedés csak ideiglenes, és a háború után visszatérhetnek.
Ez végül soha nem történt meg.
Tyneham a háború után is a brit Védelmi Minisztérium irányítása maradt, és mivel a környék továbbra is aktív katonai gyakorlóterületként működött, a falu nem nyílhatott meg újra a korábbi lakói előtt. Az egykor élettel teli település az évtizedek során fokozatosan az enyészeté lett, több ház romossá vált, falai megrogytak, az utcákat és udvarokat egyre inkább visszahódította a természet.
Mégis éppen ez adja Tyneham különös atmoszféráját. Nem klasszikus turistalátványosság, inkább megdermedt időpillanat, Egy olyan hely, ahol a történelem nem múzeumi vitrin mögött, hanem omladozó falak, üres ablakok és elnémult épületek formájában maradt jelen.
A település ma is látogatható, de nem korlátlanul. Mivel továbbra is katonai terület közelében található, bizonyos napokon ezért teljesen lezárják a környéket. Az odautazóknak indulás előtt érdemes tájékozódniuk, de a falu általában reggel 9 órától alkonyatig látogatható.
A templom és az iskola ma múzeumként működik, és a falu múltját idézi meg. A kiállításokon régi fényképek, dokumentumok és személyes történetek mesélnek azokról a családokról, melyek egykor ott éltek. A Tyneham Farm, amely hosszú időn át szintén elhagyatva állt, jelenleg felújítás alatt van. A környéken ma is láthatók azoknak az egyszerű házikóknak a maradványai, ahol valaha munkások és pásztorok laktak.
A közelben található Pondfield-öböl homokos és kavicsos parttal, zöld növényzettel csalogat. A víz tiszta és nyugodt, bár a hirtelen mélyülő tenger miatt inkább tapasztalt úszóknak ajánlott.
Tyneham tehát nem csupán egy elhagyott angol falu, hanem egyszerre történelmi sebhely és különleges úti cél.
(Forrás: Mirror, fotók: Getty Images)
házak | történelem | különleges | Anglia | látnivaló | szellemfalu
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Drasztikusan korlátozná a Ryanair-vezér a reptéri alkoholfogyasztást, ilyen lenne az új világ
Ez a 10 legnépszerűbb sziget idén az egész világon
A kozmikus reset, ami mindannyiunknak jót tesz
Szicília, Skócia, Marokkó és Izland – Elképesztő helyszíneken forgatták Christopher Nolan új filmjét
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!


