Magyar jégkrémeket is díjaztak a gasztro Oscar-on!

Hogyan lesz egy hátizsákos kirándulásból és két magyar srác álmából világsiker? Az Anjuna tengerpartján jött ötletből 2015-ben születtek azonos néven a növényi alapú jégrémek, a kollekcióból most hét íz elhozta az élelmiszeripar legrangosabb elismerését és idéntől három országba exportálnak. 

– A Great Taste Award 95 óta a legrangosabb nemzetközi élelmiszeripai díj, amit egy többszáz fős szakmai zsűri oszt ki. Száraz jégen küldtük ki a jégrémeket Londonba és izgatottan vártuk a szakmai zsűri vaktesztjének eredményét – mondja Szalay József ügyvezető, aki a Cápák között című műsorban is szerencsét próbált, és bár ott nem kaptak befektetést, az Anjuna márkája jobban szárnyal, mint valaha.

A gluténmentes, laktózmentes, vegán és fenntartható termékekkel az Anjuna csapata a „Vegán vagy tejmentes fagylalt” kategóriában nevezett nyolc termékkel, ezekből hét jégrém kapott egy vagy két csillagot, amelyek tulajdonképpen az élelmiszeripar Michelin csillagaiként is felfoghatók (három csillagot nem osztottak ebben a kategóriában).

A legnagyobb nyertes két csillaggal a szicíliai pisztácia: a zsűri kiemelte a pörkölt pisztáciás ízjegyeket, a hívogató színt, valamint hogy az ice-pop krémesen olvad, akár egy fagylalt, és nagyon kellemes ízt hagy a szájban.

Emellett egy csillagot kapott az elefántcsontparti kókusz, az eper & mangó, a málna & lime, a mangó & maracuja, a mogyorós csokoládé, valamint a sós földimogyoró & étcsokoládé. Ezek jégrém és fagylalt kategóriában magas minősítésnek számítanak, azt jelentik, hogy a zsűri egyértelműen díjazta a magas minőségű és első osztályú alapanyagokból készült jégkrémeket, a felhasznált alapanyagokat. A vakteszt egyébként azt jelenti, hogy a bírák minden előzetes információ és csomagolás nélkül, vakteszt során, pusztán az íz alapján hozzák meg döntésüket.

(Fotók: Anjuna, Anjuna Facebook-oldala)

 

 

anjuna | jégkrém | Oscar | díj | Great Taste Award

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom