Elsőként az autó látványától esett le az állunk, másodszor pedig az ára hallatán. Az Aston Martin DBS GT Zagato minden tekintetben félelmetes.
Már hatvan éve dolgozik együtt a Zagato és az Aston Martin, a közös munkának pedig rendre valami páratlan gyönyörűség az eredménye. Nem lesz ez másképpen idén sem, amikor is az olasz tervezőház megalapításának századik évfordulóját ünnepli, ennek apropóján pedig egy egészen elképesztő sportautót épít a két vállalat.
A dupla évforduló tiszteletére tervezett DBS GT Zagato műszaki alapjait a nemrégiben bemutatott, 5,2 literes V12-es motorral felszerelt DBS Superleggera adja, amelyet minden idők legbrutálisabb közúti Aston Martin modelljeként emlegetnek a maga több mint hétszáz lóerejével.
Ami a külső vonásait illeti, az ikonikus, ötvenes évekbeli DB4 GT Zagato szolgált kiindulási alapként, de persze sok helyen újragondolták a klasszikus formát, ezért az újdonság a teljes frontrészt betöltő hűtőráccsal, izmos, kiszélesített kerékívekkel, tekintélyt parancsoló motorháztetővel és egyedi fényszórókkal érkezik.
Ahogyan a címben már utaltunk rá, egy igen szigorúan limitált modellről van szó, konkrétan tizenkilenc darabot gyártanak le belőle, az ára pedig kis híján nyolc ómillió dollár, átszámítva 2,2 milliárd forint. Ezért az összegért azonban egy újragyártott DB4 GT Zagato Continuation kupét is kap a kedves vásárló, az új modellt ugyanis csak párban lehet megvásárolni. Az első DBS GT Zagato példányok kiszállítása a hírek szerint 2020 végén várható, míg a retro modell már az idén megérkezhet.
Ez is érdekelhet:
(Képek: Aston Martin)
évforduló | limitált | zagato | sportautó | aston martin | DBS GT Zagato
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!