Bravúrosan építették az A6-os testébe az A8-as Audit – A6 55 TFSI Quattro-teszt

Ha ilyen egy A6-os, milyen egy A8-as? Nagyobb – de az A6-osban sem panaszkodtunk semmi miatt.

Attól még, hogy nap mint nap az ötlettelenség és az igénytelenség harmóniájában született reklámok sorával vagyunk kénytelenek találkozni, ennek az iparágnak is vannak művészei és művészeti alkotásai. Ilyenek a nagy cégek látszólag egymásnak, de leginkább persze a közönségnek szóló kreatív üzenetei, amelyek minimalista grafikai megoldásokkal, olykor néhány szóval is nagyobb hatásúak, mint mindenféle harsány, a felsőfokot is fokozni igyekvő, primitív reklámok.

2006-ban a BMW hirdetésben gratulált az Audinak a Dél-Afrikai Év Autója címért – mint a Világ Év Autója. Az Audi gyorsan válaszolt: gratulált a BMW-nek a Világ Év Autója címhez – mint az utóbbi hat év hatszoros Le Mans-i 24 órás autóverseny győztese. Erre jött a Subaru, amely az Audinak és a BMW-nek is gratulált – mint a Nemzetközi Év Motorja díj birtokosa.

Az autógyártók között nem ritka a hasonló, okos piszkálódás, és Magyarországon sem példa nélküli: jó néhány éve az új Opel Astra megjelenését üdvözölte a Volkswagen Polo, ami kedvesebb gesztusnak tűnik a fent említetteknél. Csakhogy a Polo egy kategóriával lejjebb van az Astránál, ezzel jelezte a VW, hogy gyakorlatilag konkurenciának sem tekinti az Opel újdonságát.

Fordítva, a másik márkát vagy típust feldicsérve nyilván soha nem fog megtörténni hasonló, pedig az

Audi A6-os piacra lépését a felsőbb osztályba tartozó 7-es BMW, a Mercedes-Benz S osztály is tisztelettel üdvözölhetné,

meg persze a többi luxuslimuzin is a Jaguar XJ-től a Lexus LS-ig. Minden bizonnyal el is ismeri a konkurencia, hogy ezzel most nagyot lépett az Audi, csak a reakciójuk inkább a fejlesztésbe menekülés lesz.

Az A8-as negyedik generációja igazi high-tech luxusszedánként érkezett a 2018-as modellévre, és bár az egyik alaptézis az autógyártásban, hogy a legfelső kategóriában bemutatkozó fejlesztések előbb-utóbb a kisebb, olcsóbb modellekben is megjelennek, aligha gondolta bárki, hogy a típust alig hónapokkal követő A6-os is gyakorlatilag az A8-as minden tudását megkapja az arasznyival kisebb karosszériába építve.

Pedig megkapta, ahogyan az alapformát is: meg kell szoknunk, hogy ha egy hat centiméter híján ötméteres, az Audi legújabb dizájnvilágába illeszkedő négyajtós áll előttünk, az csak egy A6-os. A legfeltűnőbb különbség, hogy az A8-as (és az A7-es) hátsó lámpáit fénycsík köti össze, az A6-osét nem, ettől még garantáltan odalesz érte az, akinek a modern Audik vonalai bejönnek.

Jellegzetesek a finoman szélesített hátsó sárvédők, és a nagy, a korábbinál jóval szélesebb hűtőmaszk: ezért és a plusz légbeömlők miatt tulajdonképpen nincs lökhárító, csak a fényszórók alatt valami szimbolikus kis felület – aki az A6-os elől nem húzódik le, az egy szirénázó-villogó konvojt se engedne el, mert vagy híján van bizonyos érzékszervi képességeknek, vagy valamilyen sajátos ellenállást folytat.

Más kérdés, hogy az A6-os már lassan ezt a helyzetet is megoldaná. Akár hármas szintű önvezetésre is képes, vagyis például autópályán tud önállóan, de a vezető által kontrollálva közlekedni – csak a jogi szabályozás egyelőre lemaradt a technikai fejlődés mögött, úgyhogy ez jelenleg tilos. Addig marad a többi csemege: a LED mátrix fényszórók úgy csinálnak nappali világosságot éjszaka, hogy nem vakítják a szemből érkezőt vagy az előttünk haladót, a navigáció nemcsak az utat mutatja, hanem akár a gázból is visszavesz kanyar előtt, a sávtartó az ideiglenes, szűkebb felfestésektől vagy felmatricázástól sem jön zavarba, a komoly Audiktól elvárható összekerékhajtás mellett összkerék-kormányzás is elérhető, ahogyan légrugózás is, az A6-os képes önállóan parkolni vagy beállni a garázsba.

A beltér is jelzi ezt a műszaki fölényt, de mesteri módon a tech-hangulat ellenére is otthonos a belső, amelyet persze ízlés szerint színes hangulatvilágítással tehetünk számunkra még otthonosabbá. A műszerfalat az A8-asból is ismerős monitorhármas uralja: a kormány mögöttire hagyományos órákat vagy a navigáció térképét is vetíthetjük, a felső középső képernyő az infotainmenté, az alatta lévő pedig a klímavezérlésé, utóbbi kettő természetesen érintős, az érintést pedig finom kattanás jelzi.

Tágas a hely – hát persze, néhány éve a csúcskategóriás limuzinok voltak ekkorák –, hűtenek, fűtenek, masszíroznak az ülések, a hátsó utasok is külön állíthatják a hőmérsékletet, négy személynek hosszú útra is tökéletes az A6-os, gyakorlatilag bármilyen időjárási körülmények között.

Az A6-os már hibrid, pontosabban lágy hibrid, ami fékenergia-visszatáplálást, a hajtásba való bekapcsolódást, autópályán pedig vitorlázást jelent, a számok nyelvén pedig állítólag hét deciliteres fogyasztáscsökkenést. Kézi váltó viszont nincs, a legolcsóbb verzióban és felárért sem: korábban is minimális igény volt rá, a különféle rendszerek pedig úgyis inkább az automatával szeretnek együttműködni.

A 14,65 millió forintos A6-alapárnál nagyjából kétszer drágább tesztautó farán az 55 TFSI felirat szerepelt a quattro felett, ami nem 5,5 literes, hanem háromliteres, V6-os biturbó benzinest takar, 340 lóerővel, ami a kiválasztott vezetési módtól függően kényelmesen dinamikus vagy vadabbul dinamikus haladást teszt lehetővé. Az A6-osnál a száguldás sem sodrós csapatást jelent, nemcsak azért, mert az összkerékhajtással és az igényes futóművel nehéz elérni, hogy megcsússzon a kocsi, hanem azért is, mert ehhez az autóhoz a csendes, nyugodt haladás illik, akár bőven kétszázas tempó felett is. Akárcsak az A8-ashoz.

(Fotó: Tóth István)

nagy sztori | teszt | 4x4 | autóteszt | audi | audi a8

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom