Putyin már használja az orosz Rolls-Royce-t, de nemsokára a nép is megveheti

Az Aurus Senat nem csupán egy oroszok által tervezett luxusautó, hanem az orosz luxusautó maga.  

A szovjet-orosz csúcsvezetők autóválasztási szokásai alapján nehéz elhinni, hogy a huszadik század jelentős részében az imperialisták ellen harcoltak, és egy egyenlőbb világot akartak elérni, legalábbis valami hasonlóról volt szó. Lenin, a Szovjetunió első vezetője Rolls-Royce-okat használt, Sztálin az amerikai autókért, elsősorban a Packardokért rajongott, szinte adódott, hogy a Sztálin Autógyárban készülő első igazán komoly szovjet luxuskocsi is nagyon packardos legyen.

Hruscsov a Ferihegyi reptérnél 1958. április 2-án. Azonnal egy ZiSZ-110-esbe ültették (Fotó: Berkó Pál/Fortepan)

Onnantól hatalmas ZiSz, majd ZiL limuzinok szállították az első- és főtitkárokat, sőt még Oroszország első szabadon választott elnökét, Jelcint is, bár akkoriban már az időnként furcsán viselkedő Borisz is fiatalosabbnak tűnt a szögletes, nagyon hosszú autónál. Putyin nem is ült bele, és bár a ZiL megpróbált még egyszer frissíteni az ósdi konstrukción, az új elnök nemet mondott rá, ami a ZiL-vezérigazgató életének egyik legnyomasztóbb élménye lehetett.

Ezzel a "korszerűsített" ZiL-lel próbálták elkápráztatni Putyint. Nem sikerült

Putyin évekre egy Mercedes-Benz S 600 Pullmannba kényszerült, de többször hangoztatta, modern, orosz kocsit akar. Bár a ZiL-fiaskó után állítólag a GAZ és a szintén orosz, exkluzív autókat gyártó Marussia is igyekezett az elnök alá gördíteni valami vállalhatót, végül azonban az orosz Központi Tudományos Automobil- és Motorfejlesztő Intézet (NAMI) által úgy 55 milliárd forintnyi rubelből fejlesztett Aurus Senatja lett Az Orosz Luxusautó.

Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin, az Oroszországi Föderáció elnöke, és szolgálati gépkocsija, az Aurus Senat Limousine L700

Az Aurus (a név eredete: aurum – arany, Russia – Oroszország) bemutatásának határideje Putyin negyedik elnöki beiktatása volt, ám tavaly májusra csak a hosszított, páncélozott elnöki változat készült el – az viszont elkészült. Az idei genfi autószalonon azonban már Aurus-stand várta az érdeklődőket, ahol a Senat Limousine L700 jelű elnöki modellt csak üvegfal mögül, a polgári, rövidebb, páncélozás nélküli Senat Sedan S600-ast viszont akár belülről is megnézhette, aki akarta.

Találóbb lenne a „rövidebb” kifejezés helyett a kevésbé nagyon nagy, mert az S600 is 5,63 méteres, tengelytávja 3,3 méter, és a legszerényebb kivitele is közel három tonna. Teljesen nyilvánvaló, hogy tervezői visszatértek a lenini útra, abban az értelemben legalábbis, hogy a Senat erősen Rolls-Royce Phantom-stílusú, ami persze nem tesz rosszat neki, de például a ZiL vonatkozó pályázatának győztes pályaműve egyedibb és oroszosabb is volt:

A Senat viszont létezik, ez vitathatatlan előnye. A polgári szedán változatról tudunk többet – a limuzinnál a kíváncsi tömegek érdeklődésénél fontosabbak a biztonsági szempontok –, az S600-as négy kerekét egy Porsche-segítséggel tervezett 4,4 literes, 598 lóerő V8-as biturbó benzines és egy 62 lóerős villanymotor hajtja, és hiába a terebélyes méret meg a jelentős tömeg, hat másodpercen belül éri el a százas tempót, és 250 km/h a végsebessége. A Putyin-limuzinnál tizenkét hengerről, 860 lóerőről, és a páncélozás miatt több mint hattonnás tömegről szólnak a hírek.

Nem csak a hibrid hajtáslánc jelzi, hogy a több évtizedes modellek piszkálása helyett tényleg modern autóval járhat ezentúl az elnök és a nemzeti érzelmű vagy érdekű gazdag oroszok. Az önhordó karosszéria, a független kerékfelfüggesztés és az állítható lengéscsillapítók legfeljebb a keleti prémiumautóknál újszerű megoldás, az elektromosan állítható, hűthető, fűthető, masszírozós fotelek, hátsó monitorok, négyzónás légkondicionáló viszont valóban korszerű, bár a kategóriában elvárható felszerelések, ahogyan a minőségi anyagok használata is. Ezt mind tudja az Aurus, ráadásul egészen ízléses formában előadva.

Állítólag a negyvenmillió forintnyi alapáron kínált Aurus Senatokat két évre előre eladták, ami annyira azért nem nagy szó, mivel egyelőre százas nagyságrendben képes csak termelni a gyár, az állam pedig jó néhány darabot megrendelt a modellből. Később azonban akár tízezer/év kapacitásig pörgetnék fel az előállítást, ami azért is szükséges lehet, mert már készül az Aurus kisbusz és SUV-változat.

Ez is érdekelhet:

A Bugatti elkészítette az autót, amelyikhez képest a többi Bugatti olcsó tucat

A nevében több a stílus, mint néhány gyártó teljes történelmében.

aurus senat | rolls-royce phantom | zisz | aurus | luxusautó

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom