A magyarok kedvenc városát még sosem járhattuk be ennyire kényelmesen

Bécs városa rekordévet tudhat maga mögött a kerékpárutak bővítése terén: 2024-ben közel 53 millió eurós befektetéssel és több mint 23 kilométer új kerékpárúttal fejlesztették a város zöld közlekedési hálózatát.

Az osztrák főváros 2024-ben újabb mérföldkövet ért el a kerékpáros infrastruktúra fejlesztésében. Közel 53 millió eurós befektetéssel és így több mint 23 kilométer új kerékpárút létrehozásával, amit a fő közlekedési hálózatba is becsatlakoztattak, a város egyértelműen jelezte elkötelezettségét a környezetvédelem és az egészséges életmód mellett.

A közelmúltban összesen hatvan projektet valósítottak meg, közöttük a holland mintára épült kerékpárutat az Argentinierstraßén.

Az út kivitelezésénél fontos szempont volt a jól látható, egyértelműen elválasztott piros burkolat, a forgalomcsillapítás, és a zöldítés. Hasonlóan sikeres megoldásnak bizonyult a bécsi Herndlgasse új, kétirányú útszakaszának kiépítése, amely a Karlsplatz-tól az Argentinierstraßén és a főpályaudvaron keresztül, kilenc kilométer hosszan egész a városhatárig tart.

Az Argentinierstraße piros burkolatú kerékpárútja és Martin Blum, Bécs kerékpáros közlekedésért felelős városi megbízottja – fotó: Stadt Wien/Christian Fürthner

„Az elmúlt év óriási siker volt Bécs számára, messze túlszárnyaltuk az elvárásokat mondta Ulli Sima, Bécs mobilitásért felelős városi tanácsnoka. – A kerékpáros hálózatunk fejlesztésében hatalmas előrelépést tettünk, és jó úton haladunk afelé, hogy egy biztonságos és kényelmes kerékpárúthálózatot hozzunk létre, amely minden bécsi számára előnyös lesz. 2025-ben továbbra is nagy igyekezettel dolgozunk azon, hogy Bécs a fenntartható és élhető városok példaképe maradjon.”

Ezekkel a fejlesztésekkel a város egy olyan közlekedési rendszert hozott létre, amely minden korosztály és társadalmi csoport számára biztonságos és könnyen használható.

„A célunk, hogy a lehető legnagyobb biztonságot és kényelmet kínáljuk minden kerékpárosnak, legyen szó munkába járókról, családosokról vagy idősekről” – hangsúlyozta Martin Blum, Bécs kerékpáros közlekedésért felelős városi megbízottja.

Közben Bécsben megújulnak a digitális utastájékoztató kijelzők is a digitális akadálymentesítést szem előtt tartva, ugyanakkor a gyaloglást is a közlekedés részének, slow mobilitási eszköznek tekintik, olyannyira, hogy a városnak még saját gyaloglásfejlesztő hivatalnoka is van, akivel tavaly tavasszal interjúztunk.

(Forrás: Bécs Város | Nemzetközi Irodák, fotó: Stadt Wien/Christian Fürthner)

kerékpár | bécs | ausztria | kerékpárút | közlekedés

FOLYTASD EZZEL

Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva

Sulciová Silvia interjú

Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom