Ausztria leszállási tilalmat vezet be a Nagy-Britanniából érkező gépek számára

Nagyot szigorítottak a szomszédban bárkivel szemben, aki Nagy-Britanniából jön.

Ausztria az indiai koronavírus-mutáció szigetországi terjedése miatt

június elsejétől leszállási tilalmat vezet be a Nagy-Britanniából érkező repülőgépek számára,

derül ki az osztrák egészségügyi minisztérium legfrissebb rendelkezéséből.

Ezen túlmenően Ausztria az Egyesült Királyságot is úgynevezett "virusmutációs területté" nyilvánította, ami azt jelenti, hogy csakúgy, mint Brazília, India és a Dél-Afrikai Köztársaság esetében, csak rendkívül szigorú feltételekkel lehet beutazni az országba. Lényegében csak az ott dolgozó osztrák állampolgárok, illetve az ausztriai lakóhellyel rendelkezők léphetnek be,

de ők is csak negatív PCR-teszttel, amelyre még a beoltottaknak és a betegségből felgyógyultaknak is szükségük van, továbbá esetükben a karanténkötelezettség is életben marad.

A Brazíliából és a Dél-Afrikai Köztársaságból érkező repülőgépekre vonatkozóan már január óta érvényben van a leszállási tilalom, India április végén került erre a listára. Az Egyesült Királyság vonatkozásában decembertől márciusig egyszer már érvényben volt (akkor a brit vírusmutáció miatt), a leszállási tilalom a repülőgépek számára, amelyet azonban március 21-én feloldottak. Ez a tilalom júniustól az indiai mutáció veszélyessége miatt újra életbe lép.

Ausztria az elmúlt hetekben még azt jelentette be, hogy az indiai vírusmutáció nem veszélyezteti az ország nyitási terveit, amit mondjuk a brit gépek tiltása mellett igazolhat az, hogy sok országgal szemben viszont nagyot enyhítettek a beutazás szabályain.

(Fotók: Unsplash, forrás: MTI)

pcr | Anglia | repülő | india | vírus

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom