Ausztriában csak az éttermek kerthelyiségei nyithatnak ki húsvét előtt, továbbá engedélyezik az ifjúsági sporttevékenységet szabadtéren, de a részvétel feltétele a negatív koronavírus teszt lesz – erről döntött az osztrák kormány.
Egyetlen tartomány, a nyugati Vorarlberg került olyan kivételes helyzetbe, hogy – jó járványügyi mutatóinak köszönhetően – már március 15-én kinyithatnak az éttermek, valamint a sport- és kulturális létesítmények is.
"A napi új megbetegedések növekvő száma nem teszi lehetővé a sokak által várt széles körű nyitásokat" – magyarázta a döntést Sebastian Kurz osztrák kancellár. Mivel azonban a járványhelyzetet tekintve jelentős eltérés mutatkozik az ország keleti és nyugati része között, a kormány a regionális nyitás mellett döntött.
Ausztriában Vorarlberg az egyetlen olyan tartomány, ahol az úgynevezett hétnapos megbetegedési átlag – amely százezer lakosra vetített heti átlagot jelent – jóval száz alatt van (73,3), míg Ausztria-szerte ez az adat inkább a kétszázhoz közelít. Ezért Vorarlberg azzal, hogy március 15-én elsőként újra megnyithatja az éttermeket – és nem csak azok kerthelyiségeit –, illetve kulturális és sportlétesítményeit, Ausztria "kísérleti tartományává" is válik a kancellár szerint.
Az ország többi részén, így a fővárosban is zárva maradnak a vendéglátó- és szabadidős létesítmények. Két területen várható némi enyhítés: a heti kétszeri iskolai tesztelésnek köszönhetően a gyerekeknek és a fiataloknak megengedik március 15-étől a szabadtéri közösségi sportot, továbbá március 27-étől – szigorú biztonsági előírások mellett – kinyithatnak az éttermek kerthelyiségei.
Kurz a további nyitásokat csak húsvét utánra helyezte kilátásba, de minden további lazítás a járványügyi mutatók alakulásának, és a lakosság – elsősorban az idősek és a magas kockázatú csoportba sorolt rétegek – átoltottságának függvénye.
Eközben kinyitottak a kávézók és éttermek teraszai hétfőn Horvátországban, a vendéglátósok mintegy hetvenöt százaléka élt ezzel a lehetőséggel a korlátozások feloldását követően. A vendéglátás újra zajlik, de a kijárási tilalmat mégsem törölték el teljesen az olaszországi Szardínia szigetén, ahol hétfőn újraindult az élet a koronavírus-járvány miatti korlátozások majdnem teljes körű feloldásával.
(Forrás: MTI, fotók: Getty Images, Unsplash)
kerthelyiség | lazítás | húdvét | nyitás | ausztria
Álomszülte szálloda Dánszentmiklóson, pazar fine dining étteremmel
Ilyen egyedi és domináns ízekkel tud kényeztetni a világ egyik legjobb rumja

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!