Már csak pár hét és olyan szórakozóhelye lesz Budapestnek, amihez hasonló nincs az országban Egy itthon még ismeretlen műfajt honosít meg.
Ilyen a világ legkisebb reptere, ahol különleges szabályok vannak érvényben A legrövidebb kereskedelmi kifutópályával rendelkezik.
Megtörténhet, hogy már nem kávézhatunk pár száz forintért Olaszországban? Ne gondoljuk azt, hogy az olaszok csak úgy lemondanak az egyeurós kávéjukról.
Három tipp, hogyan spórolj pénzt utazáson a mesterséges intelligencia segítségével Köszönjük, Skynet!
Hat egyszerű módszer, hogy a hidegben is melegen tartsuk a hálószobát Néhányhoz még a fűtést sem kell feltétlenül bekapcsolni.
Megérkezett a tél: viszonylag jelentős havazás miatt lezártak jó néhány utat itt a szomszédban A meteorológiai intézet elsőfokú, sárga figyelmeztetést adott ki kedd estig a térségben.
Itt sokkal inkább megélheted az ünnepeket – Ezek a legkevésbé zsúfolt karácsonyi vásárok Nagyobb tömegek nélkül lehet hangolódni.
llyen elképesztő luxuskörülmények között visznek el közel négymillió forintért Londonból Indiába Így ki lehet bírni.