Close
A kutatók szerint teljesen autómentessé kell válniuk a jövő városainak

A kutatók szerint teljesen autómentessé kell válniuk a jövő városainak

Abszolút gépkocsimentes városokat vízionálnak a kutatók.

Teljesen autómentessé kell válniuk a városoknak, hogy a jövőben is élhetők maradjanak – vélik kutatók a városi gépkocsihasználat alakulásának egy új matematikai modellezése alapján.

A University College London tudósainak részvételével folyt nemzetközi kutatás készítői a közösségi magatartás megváltoztatására szólítottak fel a városokban közlekedő gépkocsik számának csökkentésére.

Emlékeztettek arra, hogy a gépkocsigyártás gyorsabb ütemben nő, mint a népesség: 2019-ben 80 millió gépkocsit gyártottak világszerte, miközben a Föld népessége 78 millióval nőtt.

A kutatók szerint

a jövőbeni várostervezésnek magában kell foglalnia a gépkocsitól való függőség csökkentését, ösztönzést a kevesebb és rövidebb autóút megtételére, bátorítást a gyaloglásra és kerékpározásra, amelyeknek a helyi közlekedés elsődleges módozataivá kell válniuk.

A közösségi közlekedés használatát hosszabb utazásokra kell használni, a gépkocsikat csak szükséghelyzetben vagy különleges alkalmakkor.
Az Open Science folyóiratban közzétett tanulmányukban egy új matematikai modellt hoztak létre különböző forgatókönyvekkel a városi gépkocsihasználatra, amelyben a lakók vagy naponta használták autóikat, vagy közösségi közlekedést használtak.

Más tényezők mellett számításba vették az utazási idő hosszának a becsült költségét, mivel ez a legnagyobb tényező, amikor valaki arról dönt, miként utazik.

“Néhány évtized múlva lesznek 40-50 milliós lélekszámú városaink, amelyek 40-50 millió gépkocsi számára elégséges parkolókra fognak hasonlítani.

A gépkocsi szükségessége egy nagyon szennyező iparágtól és egy nagyon drága marketingtől ered” – idézte Rafael Prieto Curielt, a tanulmány vezető szerzőjét az EurekAlert tudományos hírportál. A modellezésben egy szélsőséges forgatókönyvet is találtak, amikor egy 50 millió város, 50 milliós gépkocsiparkjának mindennapos munkába járási használatát vizsgálták. A kutatók arra jutották, hogy egy ilyen városban a legnagyobbak a dugók, több közlekedési infratuktúrára, sugárutakra, hidakra, parkolóházakra lenne szükség.

A különböző forgatókönyvek számításai alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a gépkocsihasználat csökkenése elsősorban attól függ, hogy a lakosoknak biztosítják a választást több utazási mód közül. A kutatók szerint az emberekben tudatosítani kell a gépkocsihasználat, valamint a dugódíj, az autópályadíj, a parkolás költségeit, ami segíthet abban, hogy elkedvetlenítsék őket a gépkocsihasználattól. A tömegközlekedés jobbításával, az utazási idő rövidülésével pedig több embert téríthetnek át kocsiból tömegközlekedésre.

És azt láttad, mit jósoltak, hogyan fog megváltozni világunk építészete a járvány miatt?

(Fotók: Unsplash, forrás: MTI)

autómentes | jövő városa | autó | jövő

FOLYTASD EZZEL

Az idegenforgalom Oscar-díját nyerte el a Magyar Zene Háza

Nemzetközi dizájnmagazin szeretett bele az ikonikus budapesti épületbe

Rendeld meg a Roadster magazin 9. számát!
Friss, 220 oldalas lapszámunkat ezúttal egy színes és izgalmas, 20 oldalas melléklettel egészítettük ki, amelyben a prémium spiritek szédítő univerzumába merülünk el. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet. Megnézem, mert érdekel!
Instagram