Tíz autós újdonság, aminek az érkezését nagyon várjuk idén

Nem lassít egy percre sem az autóipar, idén is több mint száz újdonság bemutatására számíthatunk, és ezek közül válogattuk ki a legérdekesebbeket, a stílusos kisautótól az elektromos crossoveren át az izmos sportlimuzinig.

Audi A6 e-tron

Az e-tron GT-vel az Audi megmutatta, hogy mennyire izgalmas elektromos autót tud építeni, és a márka következő nagy dobása az A6 új generációja lesz, ami immár az alapoktól tisztán elektromos hajtású autónak épül. A hagyományoknak megfelelően a szedán mellett ezúttal is számíthatunk az Avant névre keresztelt kombira, aminek csaknem 600 literes csomagtartója lesz. A műszaki tartalom is elismerésre méltó, a Porschéval közösen fejlesztett hajtáslánccal négy másodperc alatt gyorsul nulláról százra, a hatótávja pedig eléri a 700 kilométert.

BMW M5

2023-ban a BMW legfontosabb újdonsága az 5-ös sorozat megújítása volt, és a sportosan elegáns limuzin most először i5 néven teljesen elektromos hajtással is bemutatkozott. A limuzin után idén érkezik a kombi, és ennél is érdekesebb az M5 új generációja, ami a típus történetében harmadszor ismét kapható lesz kombiváltozatban. A BMW még nem erősítette meg, de úgy tudjuk, hogy az XM-ből ismerős plug-in hibrid hajtásláncot kapja az új M5 a 4,4 literes biturbó V8-as motorral, amivel az elődjénél is nagyobb teljesítményű lesz.

Cupra Terramar

Nagy megújulás előtt áll a Cupra, ami hamarosan megelőzheti a Seatot, és számos újdonsággal készül az idei évre. A jelenlegi kínálat, a Leon, a Formentor és a Born megújítása mellett három vadonatúj elektromos modell bemutatását tervezik. A városi kisautó UrbanRebel és a sportos crossover Tavascan mellett számunkra talán a Terramar lesz a legérdekesebb, hiszen ez a szabadidő-autó az Audi győri gyárában készül majd. A plug-in hibrid hajtása pedig lehetővé teszi, hogy 100 kilométeren keresztül elektromos autóként használjuk, a benzinmotor beindítása nélkül.

Fiat 600e

Bájosan retró stílusával óriási siker lett a modern kor Fiat 500-asa, és ezt a sikert kívánja megismételni az olasz gyártó az új 600-assal. A kompakt méretű, ötajtós modell a kisebb testvéréhez hasonlóan formás, és annak mintájára elsőként tisztán elektromos hajtással kerül forgalomba, 156 lóerős teljesítménnyel és 400 kilométeres hatótávval. A bevezetése után nem sokkal pedig hibrid hajtással is kapható lesz a Fiat 600, amiben egy 100 lóerős benzinmotor mellett egy apró elektromotor is dolgozik a fogyasztás csökkentése érdekében.

Ford Explorer

Jól csengő nevet hoz vissza az európai kínálatába a Ford. Az Explorert eddig méretes szabadidő-terepjáróként ismertük, amit az utóbbi időben zöld rendszámos plug-in hibrid változatban forgalmaztak, ehhez képest a vadonatúj Explorer egy 4,5 méter hosszú crossover lesz, immár tisztán elektromos hajtással. A műszaki tartalmát a Volkswagennel közösen fejlesztették, ennek megfelelően a hátsó kerekeket vagy mind a négy kereket is hajthatja elektromotor, a hatótávolság pedig 500 kilométer körül alakul egy feltöltéssel.

Lancia Ypsilon

A neves olasz márka az utóbbi években már csak Olaszországban volt kapható, de megérdemelte a Lancia, hogy új esélyt kapjon az európai piacon. Az Ypsilon mindig is stílusos, elegáns kisautónak számított, és az idén érkező új generációja esetén sem lesz másként. Az ötajtós, praktikus városi kisautó igazán egyedi formájú lesz, kerek hátsó lámpáját a legendás Stratos ihlette, a műszaki tartalma pedig a testvérmodelljének számító Peugeot 208-ból származik, ami azt jelenti, hogy a benzines és hibrid mellett elektromos hajtású változata is lesz az autónak.

Mercedes-Benz CLA

A kupéformájú limuzinok sikerét folytatta a Mercedes-Benz, amikor 2013-ban bemutatta a kompakt méretű CLA-t, és számunkra azért is kedves ez a modell, mert a kezdetektől fogva a márka újonnan felépített kecskeméti gyárban készül. Már a második generációját gyártják, ami hamarosan átadja a helyét az utódjának, és a Mercedes egy látványos formájú koncepcióautóval már előrevetítette, hogy milyen lesz az új CLA. Az áramvonalas karosszériáját elektromos motor hajtja, méghozzá bámulatos hatékonysággal, amivel 750 kilométert is elérheti a hatótávja.

MINI Aceman

Nagy megújulás előtt áll a MINI, amely már 2023-ban bemutatta az ikonikus kisautó vadonatúj generációját, méghozzá tisztán elektromos hajtással. Megújult a Countryman is, amiből szintén lesz elektromos változat, és idén érkezik a két modell közé pozícionált crossover, az Aceman. A négy méternél éppen csak hosszabb ötajtós modell megőrizte városi fordulékonyságát, belső tere pedig újrahasznosított anyagokat és a legmodernebb technológiájú kijelzőket rejti. Nem csodálkoznánk rajta, hogy ha rövidesen az Aceman lenne a MINI legnépszerűbb modellje.

Porsche Macan

A Taycannal a Porsche megmutatta, hogy egy elektromos autó is lehet igazán sportos és izgalmas, és ezt a receptet követi a Macan új generációja is, amit az alapoktól villanyautónak terveztek. A szabadidő-autón már az utolsó simításokat végzik, a paramétereivel pedig felforgathatja a prémiummárkák piacát. 600 lóerős teljesítményével és 1000 Nm nyomatékával rendkívül gyorsnak ígérkezik, miközben az áramvonalas formájának is köszönhetően a hatótávja eléri az 500 kilométert, és a töltése is villámgyorsan megy majd.

Renault 5

Három éve jelentette be a Renault, hogy feltámasztja az ikonikus R5-öst, akkor egy rendkívül ígéretes koncepcióautót is bemutattak, és idén jött el az ideje annak, hogy gyártásba kerüljön a formás kisautó. Az új Renault 5 első pillantásra megidézi a hetvenes években bemutatott elődjét, de a technikája már a legmodernebb lesz, amivel az elektromos Zoe helyét veheti át a Renault kínálatában. Nem ez a Renault egyetlen idei újdonsága, hiszen jön az Alpine márka által épített sportváltozat, és egy crossoverrel a hasonlóan legendás Renault 4-est is felélesztik majd.

Ez is érdekelhet:

Bevalljuk, ennek a három fantasztikus autónak tudnánk helyet szorítani a garázsban

Idén ez az Alfa, Maserati és Mercedes volt ránk nagy hatással.

mini aceman | porsche macan | fiat 600 | lancia ypsilon | audi a6 e-tron

FOLYTASD EZZEL

Mit nekik szuperjacht! Ez lesz az ultragazdagok kedvenc új járműve

A Mátrába vittük a Bentley sportos családi autóját

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom