Close
Az offline az új luxus, avagy így juss el a zajcsökkentési Nirvánába

Az offline az új luxus, avagy így juss el a zajcsökkentési Nirvánába

A mobileszközök olyanok, mint a gázok: kitöltik a rendelkezésükre álló teret. Nem, ez nem azt jelenti, hogy a szabadban elővéve hatalmasra nőnek: azok a méretes telefonok az ázsiai turisták kezében valójában tabletek. Viszont az időnket simán elfoglalják, módszeresen, percről percre. Ha hagyjuk.

A Dscout kutatása szerint az átlagtelefonáló naponta 76-szor nyúl az átlagtelefonja után. Az esetek felében be se lépünk, csak a lezárt képernyőre pillantunk, vagy azon nyomkodunk egyet-kettőt (egyébként 2617-et összesen, per nap). Hogy a 76 sok vagy kevés, nem feltétlenül azon múlik, mennyire nagy ez a szám – nyolcvannál például kevesebb, de hetvennél több. Sokkal jobb fokmérő, hogy hányszor veszítjük el egy unalmas megbeszélés vagy egy amúgy jó vacsora közben a fonalat, mert valaki épp megszívecskézte egy képünket az előző napi megbeszélésünkről vagy vacsoránkról.

A szép emlékű Windows Phone pár éve arról akart meggyőzni minket, hogy kezdünk túlzásokba esni, ha a telefonnyomkodásról van szó. Az ötlet nagyon jónak tűnt, bár persze azóta tudjuk, hogy üzletileg nem feltétlen volt az. Nekem mégis beakadt valahogy.

Lehet vajon úgy használni egy okostelefont, hogy az nem eszi meg az egész életünket? Nem biztos. De megpróbálni érdemes.

Nem muszáj folyton elérhetőnek lenni

A mobiltelefonok (sőt, rádiótelefonok! Sőt, BUNKOFONOK!) első eljövetelekor azokkal volt bajunk, akiknek a füléhez nőtt a 3210-es. Az mindig csörgött, ők pedig mindig felvették. Érvként is tökéletesen megállt, hogy nem akartak bunkók lenni azokkal, akik hívták őket, ezért inkább azokkal voltak bunkók, akik hallgatták volna a misét. Valakivel muszáj, élőben legalább lehet tátogva elnézést kérni vagy vállat vonogatni, ha nagyon formálódik a bocsánatkérésre vonatkozó igény a hívőtársakban.

Ma már a telefonunkkal töltött időnek csak a negyedében-ötödében beszélünk a szánkkal, kiszabadultunk a szinkronkommunikáció rabságából, mindenki szépen megvárja, míg lesz rá időnk, ezt pedig meg is becsüljük, és van, hogy akár percekig nem nézünk rá a készülékre. Nem tanultuk még meg értékelni azt a csodálatos jelenséget, hogy a chat üzenet olyan mint a bor: idővel vagy teljesen fölösleges elfogyasztani, vagy épp ellenkezőleg.

Az értesítés kis mértékben orvosság

A telefon értesítései az alkalmazások meghosszabbított karjaiként nyúlnak a figyelmünk után, pedig simán le lehet őket nyirbálni.

A radikális iskola követői csak a szöveges üzeneteknek és a telefonhívásoknak biztosítanak csipogási lehetőséget, de az apró közösségi reakciókat kiengedni a lezárt telefon képernyőjére biztos figyelemgyilkos.

Nagyjából fél óra alatt végig lehet gondolni, hogy mely alkalmazásokból számítunk fontos és sürgős információkra, szóval csörögjenek, villogjanak bátran, és melyek azok, amelyek nyugodtan várhatnak a legközelebbi nyomkodásig. Egy ügyesen, mondjuk este tíz és reggel nyolc közé beállított automatikus “Ne zavarj” is segít az erőszakos ismerősök és alkalmazások kezelésében.

Téli nagytakarítás

A digitális zajcsökkentésben a nyomasztó mennyiségek sem segítenek sokat: egy appokkal telepakolt képernyőhöz képest már a tematikus mappák (egzotikus ízlésűeknek: ikonszínenként elosztott mappák) is rengeteget segítenek, hát még ha időről időre letöröljük a nem használt, vagy épp túl sokat használt alkalmazásokat. Persze meg kell majd gyászolni azt a tőzsdei alkalmazást, ami mindig értesít minket az árfolyamváltozásokról, hiába nincs egyetlen részvényünk sem,

és az amerikai belpolitikai eseményekről is rossz érzés lesz lemaradni, mi van, ha kivételesen két tömeges mészárlást is lehetne élőben követni a garantált egy helyett?

Lehet egy inbox üres?

Miután az információéhséggel együtt a nyomás is csökken a mellkason, és valahogy a készülék akksija sem adja meg magát már rögtön a kétórás metrópótlózás elején, jöhet a szent grál, a zero inbox, amit nagyvállalati felhasználók a Jézuskától kérnének, ha lennének mélyebb IT-ismeretei.

Minden e-mailt szépen kipucolni, majd a Bejövő levelek mappa mellett egy félkövér nullát látni maga a zajcsökkentési nirvána,

pedig csak annyi kell hozzá, hogy azokat a leveleket, amelyekkel nincs teendő, archiválja az ember, a többivel meg foglalkozik. Igen, a nulla igazából elméleti nulla, inkább öt vagy tíz, de akkor sem világít az ikon jobb felső sarkában piros alapon fehér betűkkel, hogy 26 359.

Persze ez a négy tanács sem működik mindenkinél, pláne nem egyszerre, de ahogy próbálgatjuk őket, kirajzolódik egy boldogabb jövő, amikor mi nyúlunk a telefonunk után, és nem ő utánunk, nincs folyamatos lelkiismeret-furdalásunk a meg nem válaszolt levelek, ignorált értesítések és félbemaradt chatek miatt. Időt és nyugalmat visszakapni pedig egészen szokatlan érzés, hirtelen nehéz is vele bármit kezdeni, az átmeneti időszakban muszáj egy kicsit többet dohányozni, lábbal dobogni, vagy szerezni egyet Klemens Schillinger pótkészülékeiből.

Ha pedig az sem segít, akkor mehet vissza minden értesítés, alkalmazás és hírlevél, ahogy a Gorilla Glasson kifér, legalább hamarabb lemerül az a rohadt telefon.

Pőcze Balázs az egyik legnagyobb hazai reklámügynökség, a Mito társalapítója és kreatív igazgatója. Saját elmondása szerint melegítőben járt iskolába, és füzetbe gyűjtötte a kedvenc website-jait, amelyek közül a legjobbakat ki is nyomtatta. Ezen a linken olvasható a többi cikke, amelyek szerintünk olyan jók, hogy ha még gyerek lenne, biztosan kinyomtatná őket.

Close