Június 9-étől újra utazhatunk étkezőkocsiban a déli parton Keszthely és Budapest között közlekedő Balaton InterCity vonatokon.
Két étkezőkocsi megújult külső és belső arculattal vág neki a szezonnak, szeptemberig pedig még két komfortjavított étkezőkocsi áll forgalomba. A korszerűsítés jegyében teljesen megújul a konyhatechnika, praktikusabb tárolófelületeket alakítottak ki, új sörcsapot, karos kávégépet, modernebb fagyasztókat, hűtőket és sütőt építettek be, és az elszívóberendezés hatásfoka is javult, emellett a kocsikba USB-töltőket szerelnek be.
Az étkező-bisztrókocsik utastere két részre oszlik: az éttermi részben öt négyfős és öt kétfős asztal található, így összesen harminc ember tud leülni. A kocsik másik végében található bisztrórészben három box és egy bárpult található bárszékekkel, itt huszonegy fő fér el.
Nemcsak a berendezés, a menüsor is frissült: a klasszikus START Burger és a csapolt sörök mellett
a streetfood vonalat erősítve helyben kisütött, ízletes lepényeket is készítenek, lesz lángos és grillkolbász-tál is.
Változik a desszert- és az italkínálat is, többek között Balaton-koktéllal, fröccs- és long drink ajánlatokkal várják az utasokat a fedélzeten.
Az étkezőkocsikban lehet bankkártyával és SZÉP-kártyával is fizetni. A vonaton emellett helyjegyes InterCity és hagyományos expressz kocsik is helyet kapnak, és összesen tizenhat kerékpárnak van hely. Mindjárt a hétvégén ki is próbálhatjuk a fejlesztéseket, mert június 11-én panorámával és zenével várja a sétálva borozókat a Szent György-hegy.
Az étkezőkocsival ugyanakkor nem érnek véget a gasztronómiai fejlesztések, mert várhatóan a főszezon kezdetétől, június 18-tól IC+ bisztrókocsikkal bővülnek a Balaton északi partjának InterCity-jei, a Budapest és Tapolca között közlekedő Kék Hullám és Levendula.
A főszezonban minden eddiginél sűrűbb éjszakai Bagolyvonatokon is utazhatunk a Balatonnál, melyek az északi parton hétvégenként, a déli parton pedig minden nap járnak, emellett rengeteg, eddig kimaradt településről lesz egyszerűbb eljutni a tengerünkhöz.
(Forrás: MÁV-csoport, Vitézy Dávid/Facebook, képek: MÁV/Facebook, MÁV-csoport, Getty Images)
budapest | balaton ic | balaton | Keszthely | koktélIstenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten
Mostantól nemcsak a poggyászok, hanem az utasok súlyát is leméri ez a légitársaság

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!