Biciklis túraútvonallal egészült ki a Balaton körül csaknem ezer kilométer hosszan kijelölt kerékpáros útvonalhálózat – közölte a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány keretein belül létrejött VisitBalaton365.
A csaknem 400 kilométeres KalandKörön (KK400) egységes jelrendszer vezeti végig a bicikliseket 263 irányjelző táblával.
A BalatonBike365 hálózat segítségével bármelyik part menti településről könnyen rá lehet csatlakozni, a GPS-alapú tájékozódást az ingyenes online alkalmazás segíti.
A Balatont megkerülő új túraútvonalon, amely a parttól távolabb eső látványosságokat is elérhetővé teszi, könnyebb és nehezebb szakaszok váltják egymást. A VisitBalaton Nkft. ügyvezetője a KK400 létrehozását is részben ezzel indokolta, a tókerülő kört ugyanis már sokan végigtekerték, nekik új kihívásokra van szükségük. A KK400-at bárki teljesítheti, aki élményre és kalandra vágyik, a regisztráló kerékpárosok minden szakasz sikeres teljesítését követően letölthető és megosztható online oklevelet, az összes szakasz teljesítése után ajándékot kapnak – tette hozzá Princzinger Péter.
A KK400 útvonalleírása, térképe, szintrajza a regisztrációs felülettel és a mérési szakaszokkal együtt a BalatonBIKE365 honlapjáról érhető el.
(Forrás: MTI, fotók: Getty Images)
új | Biciklis túraútvonal | balaton | túra | kerékpár
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!