Close
Durva, ami a Balatonnál történt, mintha kisebb bomba robbant volna

Durva, ami a Balatonnál történt, mintha kisebb bomba robbant volna

A zánkai falugondnokság a hét elején vette észre, hogy az egyik ingatlan előtt az önkormányzati tulajdonú mocsaras, lápos, növényzettel borított területet munkagépekkel kimarkolták.

A  180 négyezetméternyi alapterületű, 022/11 helyrajzi számú vízállás így teljes egészében tómederré változott. Az önkormányzat feljelentést tett a rendőrségen, emellett bejelentést tettek az illetékes kormányhivatalnál, nemzeti parknál és a vízügynél is.

A kép illusztráció

 

“Mintha kisebb bomba robbant volna, a növényzet és a talaj eltűnt az élővilágával együtt, a helyén már a Balaton hullámzik”

fogalmazott a Filep Miklós polgármester hozzátéve, hogy az érintett szakasz, ahová egyébként parti sétány kialakítását tervezik, a helyi építési szabályzat szerint zöldterület besorolású, vagyis állandóan növényzettel fedett, és a település klimatikus viszonyainak megőrzését, javítását, ökológiai rendszerének védelmét, a pihenést, a testedzést szolgálja.

Kiss Balázs Tamás zánkai aljegyző elmondta, hogy a kimarkolt terület mögötti üdülőingatlan tulajdonosa korábban úgy kerítette le a saját telkét a Balaton felé, hogy belevette az önkormányzati területet is. Tavaly felszólították a kerítés elbontására, amelynek eddig nem tett eleget, viszont ügyvédi irodán keresztül jelezte a múlt héten, hogy elbirtokolta a területet.

Az önkormányzat a hét elején közölte az ügyvédi irodával, hogy a 1995. évi LVII. törvény 23. § (1) bekezdése kizárja magánszemély tulajdonszerzését, mivel a természetes vizek partja kizárólag állami vagy önkormányzati tulajdonba kerülhet. A vélhetően hétvégén elvégzett kotrási munkák után azonban eltűnt az önkormányzat területe, és immár közvetlen vízpartivá vált az érintett ingatlan.

(Forrás: MTI, képek: Getty Images, Unsplash)

természetkárosítás | balaton | Zánka | part

FOLYTASD EZZEL

Istenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten

Sosem láthattuk még ebből a szögből a Colosseumot: nem akárhogy juthatunk fel a tetejére

Rendeld meg a Roadster magazin 12. számát!

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram