Közel húsz év után indul újra egy balatoni kisvasút, könnyebb lesz eljutni egy kedvelt gyógyfürdőhöz

Ismét el lehet jutni Csisztafürdőig a balatonfenyvesi kisvasúttal.

Közel két évtizedes forgalomszünet után július 1-jétől ismét járnak a vonatok a balatonfenyvesi kisvasút Csisztafürdőre vivő, újjáépített vonalán – áll a MÁV Zrt. közleményében.

A gyógyfürdőhöz vezető nyomvonalon a pályát teljes hosszában újjáépíttette a MÁV, így már vonatozással is elérhető a Buzsákhoz tartozó, közúton csak jókora kerülővel megközelíthető pihenőhely. A nyári főszezonban Balatonfenyvest Csisztapusztával és Somogyszentpállal is hat-hat vonatpár köti össze.

Illusztráció

A július 1-jétől érvényes nyári menetrend szerint a fürdő nyitvatartásához igazodva, kétóránként járnak a vonatok a felújított vonalon, a menetidő 35 perc. A közleményben arra is kitérnek, hogy a kisvasúton a tavaly bevezetett Balaton24 és Balaton72, illetve az idén új Balaton24/72 Duo napijegyekkel is lehet utazni.

Balatonfenyves

A tájékoztatás szerint az 1950-től gazdasági vasútként üzemelő vonalon mára a személyszállítás az egyeduralkodó. Nyáron jelentős a balatoni kirándulóforgalom, de a somogyszentpáliak és imremajoriak számára a közösségi közlekedést is ezek a kisvonatok jelentik. A MÁV elnök-vezérigazgatója, Homolya Róbert másfél éve, a balatonfenyvesi kisvasút másik ágán 474 millió forintból befejezett pálya-felújítási munkák apropóján jelentette be, hogy megkezdődhet a Balatonfenyvesi kisvasút csisztafürdői ágának újjáépítése 2,1 milliárd forintból. Erre azért volt szükség, mert a közel húsz éve elrendelt üzemszünet miatt a 8,3 kilométeres pályaszakaszt benőtte a növényzet, a pálya megrongálódott, illetve hiányossá vált, és a hidakat, vasúti átjárókat is jelentősen fel kellett újítani.

Korábban megírtuk, hogy a Balaton környékére látogatók újabb vonatjegy-típusok közül választhatnak: elérhető a Balaton24 és a Balaton72 jegyek Duo változata, az egy vagy három napig érvényes jegyekkel a Balaton menti vasútvonalakon túl, a tó térségében százhuszonhárom település között közlekedő Volánbuszokon is utazhatnak.

(Forrás: MTI, fotók: Getty Images)

Balatonfenyves | vonat | kisvasút | csisztafürdő | forgalom

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom