Már elérhető a Balatoni Gasztrotérkép® legfrissebb kiadása – a kilencedik éve megjelenő, a Balatont és vonzáskörzetét elsőként bemutató Gasztrotérkép® az ismert klasszikusok mellett ezúttal is számos új helyszínnel bővült és ingyenesen letölthető applikáció formájában is. Idén a készítők a fenntartható vendéglátás, valamint a tudatos fogyasztás fontosságára is szeretnék felhívni a figyelmet.
Hatvannégy vendéglátóhely részvételével, ötvenezer példányban jelent meg az idei kiadvány, a minden évben frissülő Balatoni Gasztrotérkép® applikáció továbbra is ingyenesen elérhető, így egy kattintással megtudhatjuk, hol vannak a hozzánk legközelebbi gasztrocélpontok.
A szűrések között megjelennek a gluténmentes, laktózmentes és húsmentes választási lehetőségek, baba & gyerekbarát, valamint kutyabarát helyszíneket is kereshetünk, és megtalálhatjuk az éttermekhez közeli elektromos töltőállomásokat is.
„Idén kilencedik éve készül el a Balatoni Gasztrotérkép®, hálás vagyok a csapatomnak, a vendéglátó partnereinknek, támogatóinknak, és természetesen köszönettel tartozunk a felhasználóinknak is, akik évről-évre lelkesen járják az éttermeket a Gasztrotérkép alapján” – emelte ki a márka alapítója, Szauer Judit gasztro-kommunikációs szakember.
A készítők idei kampányukban a fenntartható vendéglátás és a tudatos fogyasztás fontosságára is szeretnék felhívni a figyelmet, a Volvo Magyarország pedig támogatóként ismét melléjük állt, hiszen számukra is kiemelten fontos értéket jelent a tudatos, felelős gondolkodás, a minőség és a folyamatos megújulás. Egy háromrészes videósorozattal is készülnek a nyár folyamán, melyben Balaton környéki gazdaságok és vendéglátóhelyek képviselői osztják meg a témában inspiráló és fontos gondolataikat.
„Köszönjük, hogy a több éves együttműködésünk folytatásaként ismét részesei lehetünk ennek a színvonalas projektnek, gratulálunk a Balatoni Gasztrotérkép® lelkes kis csapatának ehhez az óriási hazai gasztronómiai értékteremtéshez. A gyűjteményt idén is élmény forgatni, öröm látni, hogy mennyi klassz helyet érdemes meglátogatni. Tartalmas ízélményeket és biztonságos utat kívánunk a minőségi feltöltődés keresőinek!” – mondta Sztárcsevity Andrea, a Volvo marketing igazgatója.
A Gasztrotérkép alkalmazás ingyenesen letölthető, a kiadvány pdf formátumban is bárki számára elérhető a www.gasztroterkepek.hu weboldalról, a papíralapú térkép egész nyáron megtalálható több száz kiemelt balatoni és fővárosi turisztikai ponton, valamint a térképen szereplő vendéglátóhelyeken is.
vendéglátóhelyek | ajánlás | 2024 | balaton | éttermek | gasztronómia
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!