Így tárold a banánodat, hogy ne barnuljon be

A banán az egyik legnépszerűbb gyümölcs, ráadásul tele van értékes vitaminokkal és ásványi anyagokkal. Van azonban egy hatalmas hátránya: egyik pillanatban még tökéletesen érett, a következőben pedig bebarnul. A szakértők szerint van megoldás.

Molly Siegler, a Whole Foods Market programvezetője szerint minden a megfelelő banán kiválasztásával kezdődik. Felhívta a figyelmet arra, hogy bármelyik fürtből választhatunk akár egy vagy két banánt is a vásárlás során, így

érdemes azt leemelni a polcról, amelyik a legmegfelelőbb érési szakaszban van.

Azt javasolja, válasszunk többféle érettségi szinten lévő banánt, hiszen a tökéletesen éretteket azonnal tudjuk fogyasztani, a kissé zöldebbeket pedig néhány nap múlva.

A banánt az otthoni tárolás során fontos távol tartani a többi gyümölcstől, különösen az almától, hiszen az úgynevezett

etiléngázt szabadít fel, ami felgyorsítja a banán érési folyamatát.

Ha pedig a banánok gyorsabban kezdenek érni, mint szeretnénk, akkor a hűtőbe is betehetjük. A hidegebb hőmérséklet lelassítja a banán érésének kémiai folyamatát, sőt, akár le is fagyaszthatjuk, hogy megállítsuk azt. Ebben az esetben

akár hat hónappal később is felhasználhatjuk például egy smoothie-hoz.

Ha a legnagyobb odafigyelés mellett is bebarnul a banán, ne dobjuk ki, hiszen ez annak a jele, hogy a keményítőtartalma cukorrá alakult, azaz még édesebbé vált. Tökéletesen fel lehet használni fagylalthoz, banánkenyérhez vagy más banános desszert elkészítéséhez.

Ez a glutén és tejmentes banánkenyér például pillanatok alatt elkészíthető, hogy aztán tökéletes kísérője legyen a délutáni kávénak vagy a reggeli teának.

(Forrás: Travel + Leisure, fotók: Getty Images)

trükk | konyhai praktika | élelmiszerpazarlás | tárolás | praktika

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom