Minden év márciusában a svájci Bázelben tudhatjuk meg az aktuális trendeket a világ legnagyobb óra- és ékszerkiállításán – nem lesz másként idén sem.
Ebben az évben március 21. és 26. között tartják a patinás Baselworldöt, melyen a gyártók bemutatják újdonságaikat. Többek között olyan vezető márkák, mint a Rolex, a Patek Philippe, a Chopard, a TAG Heuer, a Hublot és a Breitling is itt leplezi le legújabb modelljeit.
Az óraipar legjelentősebb rendezvényén rendszerint a teljes szakma képviselteti magát, tehát nem csak a gyártókkal és a cégvezetőkkel futhatunk össze, hanem kereskedőkkel, forgalmazókkal, szakújságírókkal és dizájnerekkel is cserélhetünk névjegykártyát (az idei kiállításra mintegy százezer látogatót és négyezer újságírót várnak).
A grandiózus esemény 1925-ben debütált, akkor hívtak először óragyártókat a Schweizer Mustermesse Basel kiállításra. 1983-tól Basel néven folytatódott a történet, 2003 óta pedig Baselworldként ismert az óra- és ékszerrajongók körében.
Ez is érdekelhet:
(Fotók: Getty Images)
baselworld | Patek Philippe | Chopard | luxusóra | kiállítás | Hublot
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!