Ez az a város, amit minden Bridgerton-rajongónak látnia kell egyszer

Lehetetlen összegyűjteni A Bridgerton család ikonikus helyszíneit a Hampton Court Palace-tól a yorki Howard-kastélyig, ám az biztos, hogy Bath kitüntetett figyelmet kapott a rendezőktől. Nem véletlenül.

A Netflix egyik Magyarországon is hihetetlen népszerűségnek örvendő sorozatának, A Bridgerton családnak a producerei nagyon komoly munkát végeztek, hogy megtalálják azokat a forgatási helyszíneket, amelyek leginkább meg tudják idézni az úgynevezett Regency korszakot. A régensség ideje 1811-től 1820-ig tartott. III. György királyt betegsége miatt alkalmatlannak ítélték uralkodásra, fia pedig hercegi régensként vezette az országot egészen apja haláláig, ami után IV. Györgyöt királlyá koronázták.

Beleszédülnénk, ha megpróbálnánk összegyűjteni a sorozat forgatási helyszíneit, hiszen ahhoz az egész Egyesült Királyságot be kellene járnunk, de a lehető legtöbb látnivalót Bath-ban tudjuk felfedezni.

A város nemcsak a romantikus sorozat fő forgatási helyszíne, hanem lelki központja is.

A Julia Quinn regényén alapuló sorozat, bár Londonban játszódik, a jelenetek hátterei sokkal inkább korhűek Bath-ban,

az UNESCO Világörökség részeként számon tartott városban.

A filmsorozat egyik központi forgatási helyszíne a Holburne Múzeum. A gyönyörű műemléképület a Lady Danbury otthonaként jelenik meg. A valóságban lenyűgöző tárlatoknak ad otthont, legfontosabb kiállítása a Tudorokról szól, de kortárs művészeti alkotások is megtekinthetők benne.

A film szabadtéri jeleneteinek egy része a város központjában található Pleasure Gardensben játszódik, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik az Avon-folyóra és a Pulteney-hídra.

Az Abbey Street legendás kávézója, a The Abbey Deli a Modiste üzletként köszön vissza a képernyőről. Bár ott korhű ruhákat nem tekinthetünk meg,

a helyi divatmúzeumban megtekinthetjük a korszak legcsodálatosabb darabjait.

De nemcsak A Bridgerton családot forgatták ott, hanem a Jane Austen regényének, az Értelem és érzelemnek a filmes adaptációját is. A film világsiker volt, Bath-ot pedig felhelyezte a világ turisztikai térképére a mozirajongók körében is. Nem csoda, hogy

nyitottak egy Jane Austen Központot, amiben helyet kapott egy korhű kávézó és a színészek emléktárgyaiból kiállítást is berendeztek.

Ha már Bath-ban járunk, nem szabad kihagyni a római fürdőt sem, amelyet a város természetes termálforrásai táplálnak már a római kor óra. A római épületek egy részének maradványai ma is megtekinthetők ott, így nemcsak pihentető élmény, hanem régészeti és kulturális szempontból is páratlan látnivaló.

Bath-ban rengeteg szép kávézó, étterem és bár is található. A vegetáriánusoknak és a vegánoknak érdemes a Cascarát megcélozniuk, de szintén kínál finom növényi ételeket a Pierrepont Streeten található The Green Rocket. A Boston Tea Party kávézó visszarepít az időben, a Chai Walla-ban pedig díjnyertes fagylaltokat kóstolhatunk. Este kihagyhatatlan koktélokkal vár a The Dark Horse és az Opium bár is.

Amennyiben több napra érkezünk a városba, ajánlatos egy könnyed kirándulást tenni az Avon-völgybe, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílik a városra. Fantasztikus túrát tehetünk a Bath Skyline-on, ahol látványos kastélyokban, erdőkben, parkosított kertekben gyönyörködhetünk.

(Forrás: Euronews, fotók: Getty Images)

bridgerton-család | egyesült királyság | Anglia | nagy sztori | netflix

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom