Close
Hamarosan kénytelenek lesznek korlátozásokat bevezetni a be nem oltottak számára Ukrajnában

Hamarosan kénytelenek lesznek korlátozásokat bevezetni a be nem oltottak számára Ukrajnában

Sajnos nem vagyunk túlzottan meglepődve.

Ukrajna hamarosan kénytelen lesz korlátozásokat bevezetni azok számára, akik nem oltatták be magukat koronavírus ellen, írta hétfőn a Facebookon Mihajlo Raduckij, a parlament egészségügyi bizottságának kormánypárti elnöke.

A képviselő emlékeztetett arra, hogy az egészségügyi minisztérium már bevezette azt a korlátozást, amelynek értelmében csak azokban az oktatási intézményekben folytatódhat az oktatás a szokásos módon, amelyekben a tanári kar legalább nyolcvan százaléka be van oltva. Eddig a pedagógusoknak mintegy fele vette fel a védőoltást, fűzte hozzá az Ukrajinszka Pravda hírportál.

A portál szerint logikus, hogy hasonló korlátozást vezessenek be a közösségi közlekedés, a vendéglátóegységek, az üzletek, illetve az önkormányzati intézmények alkalmazottaira is, mivel ők szintén közvetlen kapcsolatban vannak a lakossággal.

“Egy beteg buszvezető nem kevesebb embert fertőz meg, mint egy tanár” – indokolta álláspontját Raduckij. Hozzáfűzte: Ukrajnában nem tették kötelezővé a védőoltást senki számára, de szerinte igazságos lenne megkövetelni ezt azok számára, akik olyan munkát végeznek, amelynek során nagyszámú emberrel érintkeznek.

Ihor Kuzin országos tisztifőorvos az RBK-Ukrajina hírportálnak ugyanakkor azt mondta, hogy egyelőre nem tervez a kormányzat újabb korlátozásokat bevezetni azon felül, amit már a pedagógusokra vonatkozóan megtett. Hozzátette: mindenképpen megvizsgálják viszont annak lehetőségét, hogy a beoltottaknak könnyítsenek a korlátozásokon.

És azt láttad, hogy kötelező lesz a Covid-igazolvány az ötven főnél többet befogadó helyeken, ami miatt óriási tüntetések kezdődtek Párizsban?

(Fotók: Unsplash, forrás: MTI)

oltatlan | orvás | oltás | ukrajna | korlátozás

FOLYTASD EZZEL

Egy professzor rájött, mitől lesznek finomabbak az ételek a repülőn

Bárki megszállhat III. Károly király erdélyi házában

Rendeld meg a Roadster magazin 9. számát!
Friss, 220 oldalas lapszámunkat ezúttal egy színes és izgalmas, 20 oldalas melléklettel egészítettük ki, amelyben a prémium spiritek szédítő univerzumába merülünk el. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet. Megnézem, mert érdekel!
Instagram