Idén először rendezik meg a teljesen Bécs központú Wienliebe Fesztivált, május 24. és 26. között. A háromnapos rendezvénysorozat a bécsi Rathausplatzon lesz, és a boron túl is számos olyan elemet megmutat a közönségnek, amitől Bécs élhető és szerethető.
A Wienliebe egy bécsi szervezésű fesztivál, ami akár egy, a városnak címzett szerelmi vallomásnak is tekinthető: az élvezetet, a társasági életet és a város adta otthont jelképezi. Bécs évek óta vezeti a világ legélhetőbb városainak listáját, mégis évről évre a világ legkevésbé barátságos városának választják.
Ez első pillantásra paradoxnak tűnhet, valójában viszont nagyon jól érzékelteti Bécs
vonzerejét, lakóinak az identitását és komplexitását.
Az új Wienliebe Fesztivál célja, hogy megmutassa: Bécsben nemcsak élni érdemes, hanem szerethető oldala is van.
Három napon át a helyi lakosok és a látogatók egy helyen fedezhetik fel az osztrák főváros jellegzetességeit. A rendezvény három központi elemre épül, a bécsi kultúrára, a bécsi konyhára és a kézművességre.
Gasztronómiai szempontból a hagyományos bécsi konyha, a jellegzetes kávéházak, borozók – az úgynevezett Heurigerek – állnak a fesztivál középpontjában.
A változatos kulturális programok a bécsi zenei élet számos, neves képviselőjére és művészére helyezik a hangsúlyt. Szerveznek például előadásokat, amelyek bemutatják Bécs gazdag zenei történelmét: Haydn, Mozart és Beethoven munkásságától egészen a modern idők művészetéig. A Bécsi Kereskedelmi Kamarával együttműködve több bécsi vállalkozás is bemutatja majd a kézműves termékeit – kerámiákat, ékszereket, helyi tervezők portékáit –, amelyeket meg is lehet majd vásárolni.
A látogatók jólétéről pedig a bécsi gasztronómia hat központi alakja gondoskodik majd, köztük a Tafelspitzéről híres Plachutta vendéglő vagy a Schweizerhaus a Práterből. A látogatók természetesen kóstolhatnak majd császármorzsát és Sacher tortát is.
A fesztivál részletes programját ezen az oldalon találjuk.
(Forrás: Bécs Város | Nemzetközi Irodák, fotó: © Stadt Wien/Bubu Dujmic)
bor | borfesztivál | utazás | kirándulás | wienliebe
Csak ekkor lehet kipróbálni a Bang & Olufsen csúcsmodelljeit Magyarországon
Európa egyik legjobb és legújabb Kia-kereskedése is Budapesten van
![](https://roadster.hu/uploads/2024/06/roadster-16-promo.jpg)
Itt van a nyár, ami már önmagában remek hír, de azzal tudjuk fokozni a hangulatot, hogy a napokban megjelenik a Roadster magazin legújabb száma is. Mit találunk benne? Ellátogatunk az Azori-szigetekre, Dubajba és megnézzük Isztambul egyik legenergikusabb kerületét, Beyoğlut. Találkozunk a világhírű brit dizájnerrel, Tom Dixonnal, kifaggatjuk az ikonikus fotós, Slim Aarons hagyatékát őrző Getty Images igazgatóját, és Bott Frigyes meghívására Európa legjobb sommelier-jeivel végigkóstoljuk a régió legérdekesebb furmintjait. Elmerülünk a független kiadású zine-ek színes és hangos világába, meglátogatjuk a Tisza Cipő főhadiszállását, megtapintjuk, mit tudnak az ukrán-Kárpátokból érkező kéziszövésű szőnyegek, egy MV Agusta nyergében pedig végigmotorozzuk Szardínia vadregényes hegyeit. Ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá! A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!