A festői Bibury a világ legszebb falujaként ismert, ám a helyiek szerint a dicsőségnek komoly ára van: a népszerűség már-már kezelhetetlen turistaáradatot eredményez.
Az angliai Cotswolds szívében található, alig 600-700 fős települést 1086-ban alapították. Bibury olyan, mintha fellapoznánk egy mesekönyvet.
Anglia dimbes-dombos részén található a Coln-folyó mellett, igazán különlegessé pedig a mézszínű kőházai teszik. Legfőbb látványossága az Arlington row, melynek házait még valamikor 1380 körül építették.
Az elismerések azonban új szintre emelték a település ismertségét. Craig Chapman, a helyi községi tanács elnöke szerint a kitüntetés „kétélű fegyver”. A BBC Radio Gloucestershire-nek adott interjújában elmondta:
– Megtiszteltetésnek vesszük, hogy a világ legszebb falujaként emlegetik Bibury-t, de ez komoly problémát is jelent. A turisták áradata időnként kezelhetetlenné válik, ami a helyiek életminőségére is káros hatással van.
Hétvégente akár 20 ezer látogató is megfordul a falu utcáin, ez pedig komoly fennakadásokat okoz a közlekedésben. A keskeny utcák, az egyetlen híd, valamint a szabálytalanul parkolók különösen megnehezítik a helyiek dolgát. Előfordul például, hogy turisták magánterületen átmászva próbáltak jobb fotót készíteni, egy helyi lakos pedig arról számolt be, hogy egy parkolási vita során valaki egy Range Roverrel áthajtott a lábán.
A megyei tanács májusban korlátozta a buszforgalmat, illetve arra kéri a turistákat, hogy lehetőleg kisebb méretű járművekkel érkezzenek a faluba. Chapman szerint a cél az, hogy megtalálják az egyensúlyt a vendégek és a helyiek igényei között: – Harmóniára van szükség, és ezek a korlátozások reményeink szerint segíthetnek abban, hogy Bibury megőrizze varázsát, miközben élhető marad az itteniek számára is.
(Forrás: Independent, fotók: Getty Images, Unsplash)
turisták | falu | világ | tömeg | Bibury | legnépszerűbb
Amikor a Városliget a nappalidig ér – Élet a Dürer Park zöld ligetében
A tavaszi stílus kulcsa: jól megválasztott ékszerek
Sose felejtsd otthon, ha utazol: ez a zsebtolmács lehet a legjobb barátod egy idegen országban
Roncsok, barlangok és 2700 éves kincsek: ezért őrül meg a búvárvilág Máltáért
Luxus megfizethető áron: ezek Európa legolcsóbb ötcsillagos úti céljai
72 óra Izlandon
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!



