Bizarr dolgok, amikkel csak az Antarktiszon lehet találkozni

Az Antarktisz körülbelül másfélszer akkora, mint az Egyesült Államok, területének kilencvenkilenc százalékát jég borítja. Ez a bolygó édesvizének körülbelül hetven, a Föld összes jégtakarójának kilencven százalékát jelenti. A világ a legkevésbé lakott kontinenseként számos titkot őriz, melyeket a kutatók sorra lepleznek le.

Nehéz megközelítése miatt a turisták körében nem igazán kedvelt az Antarktisz, holott igazán figyelemreméltó természeti képződményeknek és bizarr jelenségeknek az otthona.

Hegyi tavak

Az Antarktiszon számos természeti kincs rejtőzik a vastag jégrétegek alatt, ezek egy részét a kutatók már felfedezték.

Ilyenek a földalatti tavak is, melyeket a tudósok először 1970-ben igazoltak.

Úgy becsülik, a jég alatt négyszáz tó található, de a valóságban ennek a duplája is lehet, ugyanis számos olyan terület van az Antarktiszon, ahol hasonló vizsgálatokat nem tudtak végezni.

Vérzuhatag

1911-ben egy ausztrál geológus fedezte fel először a „véres vízesést”, amit eleinte hihetetlen misztikum övezett.

A tudósok azonban nagyon hamar megértették, hogy a víz a magas vastartalma miatt vöröslik. Kiderült, hogy a jelenségtől nem messze van egy földalatti tó, aminek vizében vasoxidot találtak, ami a hátborzongató jelenséget okozza.

Óriáslyuk

2017-ben egy hatalmas lyuk nyílt meg az Antarktiszon. A National Geographic szerint ez a jelenség akkor fordul elő, amikor meleg vizet löknek a felszín felé az óceáni áramlatok, amelyek hatására a tetején lévő jégréteg megolvad.

Az antarktiszi piramis

A kép csak illusztráció

Néhány évvel ezelőtt öles betűkkel jelent meg a hír, miszerint

az Antarktiszon talált piramis megváltoztathatja az emberiség történelmét.

Kiderült azonban, hogy a piramis formájú képződmény tulajdonképpen egy hegy, amely az izlandi Bulandstindur-hegyhez és a Matterhornhoz hasonlóan piramis formát ölt.

Titokzatos meteorit

Nem is olyan régen egy japán és belga csapat egy hatalmas meteoritot fedezett fel az Antarktisz keleti részén, amiről úgy vélik, hogy a Marsról származik. A területre sok tudós és kalandor utazik azóta is meteoritok után kutatva.

Erebus-hegy

Az 3794 méter magas Erebus-hegy a világ legdélibben fekvő aktív vulkánja,

ahol most is forr a folyékony magma és a láva. Pontosabban, a hegy körülbelül 1,3 millió éve aktív. A Ross-szigeten található, amely számos inaktív vulkánnak is otthont ad.

A világ legnagyobb jéghegye

A B-15 a világ legnagyobb jéghegye: harminchét kilométer széles és kétszázkilencvenöt kilométer hosszú, felszíne pedig nagyobb, mint Jamaica szigetének területe. 2000 márciusában kisebb darabokra tört.

A tudósok több mint hat éven keresztül gondosan követték a B-15 útvonalát, míg végül sok kisebb darabra esett szét.

Metán a föld alatt

A kanadai Abraham-tó tele van jégbuborékokkal, amiket a fagyott metán okoz. Az anyagból az Antarktisz jegében is tetemes mennyiség található, ami hasonló látványos jelenséggel jár. A feltételezések szerint, ha a gleccserek tovább távolodnak egymástól, a „metánbomba” felrobbanhat, ami súlyos következményekkel járna.

(Forrás: The Travel, fotók: Getty Images)

jéghegy | antarktisz | nagy sztori | vérzuhatag

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom