A diktafonját hívta a feleségének – Bizarr művészsztorik Andy Warholról

Munkái telis-tele vannak meglepetésekkel, ahogy az élete is.

Alkotni, alkotónak lenni nem olyan egyszerű feladat, mint azt gondolnánk. Kell hozzá egy csipetnyi őrültség – jó, talán több is, mint egy csipetnyi –, aztán ott van a megbotránkoztatásra való képesség, és az a fajta elvont életszemlélet, amit csak egy kreatív ember tud igazán a magáénak érezni. Kedvenc művészeinknek rengeteg furcsa, bizarr szokásuk volt – ezekről szól ez a néhány részes minisorozat.

Andy Warhol. Ha elhangzik a név egy társaságban, kizárt dolog, hogy valaki ne kezdjen el leveskonzervekről, botrányos filmforgatásokról vagy Marilyn Monroe arcképéről sztorizni. A huszadik század egyik leghíresebb és legmeghatározóbb művésze mi mással írta volna be magát a történelembe, mint a botránnyal.

Neki a furcsa teljesen átlagos volt, az átlagos pedig gyakran unalmas, még annak ellenére is, hogy teljesen hétköznapi, populáris dolgok inspirálták, amikor alkotott.

Warhol egész gyerekkorában gyenge kisfiú volt, sokat betegeskedett, nem csoda, hogy később különböző pszichés betegségek és egy különös idegi probléma, a vitustánc is megtalálták. Ez utóbbi egy olyan, idegrendszeri károsodás okozta állapot, ami különböző erejű és hosszúságú, kontrollálhatatlan idegrángásokat okoz a testben. A betegségek miatt nagyon korán elkezdett kopaszodni, tucatnyi parókája volt otthon, a bőrhibája miatt pedig rendszeresen sminkelt, amiért gyakran találta magát az élcelődők kereszttüzében. Ezek is okolhatók azért, hogy a művész – aki egyébként gondjai miatt egész életében az édesanyjával élt – mindig tartózkodott a közösségektől, és inkább egyedül töltötte az idejét.

Ha már említettük a parókákat: Warhol szerette megviccelni a fodrászokat azzal, hogy besétált hajat vágatni, majd néhány héttel később újra jelentkezett, amikor is felvett egy sokkal hosszabb póthajat, és azt mondta, ismét rövidebbet szeretne, mert túl gyorsan megnőtt.

A művész-filmrendező egyik legfurcsább szokása a különböző, hétköznapi tárgyak gyűjtése volt: a gyufásdobozoktól elkezdve az apró műanyag bábukon át egészen a műfogsorokig, közel hétszáz darabos gyűjteményt alakított ki, amit jelenleg is megnézhetünk, ha Pittsburgh-ben járunk, az Andy Warhol Múzeumban. Ezenkívül hatszáz darab időkapszulát is létrehozott, amelyek egyszerű, barna színű papírdobozok, telerakva általa nagyra tartott, hétköznapi dolgokkal.

Szinte mindent eltett, ami valamiért megtetszett neki, még a repülőgépeken felszolgált ételek tartóit is, de a sütisdobozokat és a számlákat is előszeretettel gyűjtötte.

Nem tudni, hogy a pszichés problémái miatt vagy egyszerűen csak a játék kedvéért, de úgy gondolta, vannak olyan helyzetek, amikor nem akarja Andy Warholként önmagát adni, ezért női parókát húzott, és úgy mutatkozott be, mint Drella, ami Dracula és Cinderella (azaz Hamupipőke) különös fúziója. Bár mindig is tagadta homoszexualitását, nagyon is vonzódott a női dolgokhoz, például imádta a cipőket. Állítólag senki sem rajzolt szebb lábbeliket, mint Warhol, ezzel együtt imádta tanulmányozni a lábfejeket is, ami egyenesen arra mutat, hogy lábfetisiszta volt.

A lábakon kívül pedig csak egy valamit imádott jobban: saját önarcképét. Egész életében arra törekedett, hogy minden egyes nap úgy nézhessen tükörbe, hogy tetszik önmagának, ezért állandóan plasztikai műtétekre járt, lényegében függő lett. Ez már csak azért is érdekes, mert hipochondriája miatt Warhol soha nem ment orvoshoz, se kórházakba, mert attól tartott, kiderül, valamilyen gyógyíthatatlan betegségben szenved. Végül egyébként ez is lett a veszte: elhanyagolta epebetegségét, és amikor végre rávette magát, hogy kés alá feküdjön, egy orvosi műhiba következtében a műtét után nem sokkal megállt a szíve.

Olyannyira tartózkodott az emberek közelségétől, hogy a diktafonját hívta a feleségének, mivel azt mindig magával vitte, és amit csak tudott, rögzített is vele.

Természetesen ezekből a hangfelvételekből is művészetet csinált: létrehozott egy színházat, aminek az alapja az a sok-sok kazetta volt, amik az évek során összegyűltek.

Ahogyan sok más művésztársa, Warhol is többször fizetett az alkotásaival, mint pénzzel, főleg karrierje kezdetén, amikor még kevésbé volt elismert. Különc életstílusa miatt sokaknak szúrta a szemét, ezért többen megpróbálták derékba törni a karrierjét és eltüntetni a színről – 1968-ban például a saját stúdiójában lőtték meg.

Valószínűleg kevesen tudják, hogy a művész 1959-ben egy szakácskönyvet szerkesztett, ami legalább annyira avantgard stílusúra sikerült, amilyen Warhol maga. A kötetben helyet kapó ételek furcsábbnál furcsább elnevezéseket kaptak, olyanokat, mint a Greta Garbo omlett vagy a Gefilte of Fighting Fish (ez utóbbi egy zsidó étel újrakreálása). A leírások mellett Warhol gyerekes rajzai díszelegtek, de még ez sem tudta meghatni a kiadókat, ugyanis egy sem akarta befogadni a könyvet. Végül csak ötven példány született belőle, de sajnos ezeket is elég nehezen tudták eladni. Pedig mit nem adnánk ma egy ilyen kiadványért!

Ez is érdekelhet:

(Fotók: Getty Images)

bizarr | művész | portré | andy warhol | szokások