Csak a szoknyáját fellibbentő Marilyn Monroe hiányzik ebből az angliai motelből

Amerika és Hollywood aranykorában rakott szoknyás pin-up lányok és jóvágású férfiak hódítottak, a rádióból és a zenegépből Elvis, meg Chuck Berry diktálta a ritmust, a mozivásznon Marilyn Monroe és Audrey Hepburn tündökölt. Cukorka és neonszínek, hamburger és kóla, felhőtlen és könnyed hangulat – ezek voltak a legendás ötvenes évek a tengerentúlon, melyet most egy angliai hotel próbál megidézni.

Egészen pontosan szálloda, vagy még inkább motellánc, melyet az Egyesült Királyság több pontján (legfőképp Manchester és Bristol vonzáskörzetében) tervez beindítani a Soho House & Co. Az 1950-es évek Amerikája által ihletett egységek első tagja január végén nyitott meg Dél-Kelet Angliában, az oxfordshire-i Bucklandben.

Mollie’s Motel & Diner névre keresztelték a hetvenkilenc szobás motelt, amihez természetesen egy kis vegyesbolt (ingyen teával és kávéval a vendégeknek), valamint egy klasszikus stílusú étterem is tartozik.

Utóbbiban egész nap rendelhetünk tipikus amerikai reggelit tojással, avokádós pirítóssal, szalonnával, kolbásszal, füstölt lazaccal, gofrival és kukoricapehellyel.

Ebédre és délutánra mi más jöhetne, mint hamburger, grillcsirke, sajtos makaróni, nachos és kukorica.

A nosztalgikus ízeket gyümölcslevekkel, kávéval, szódával, turmixszal és shake-kel öblíthetjük le, ha pedig már nem ülünk autóba a nap további részében, jöhetnek a fajsúlyosabb italok, úgymint sör, bor, és különféle ismert koktélok a Mollie’s Mule-tól kezdve, az Espresso Martinin át a Bloody Maryig.

Az ötvenes évek stílusában hetvenkilenc szobát rendeztek be, közte a családival és emeletes ágyassal, de találunk king size ágyakkal felszerelt szobát is, melyekbe bársony foteleket és pamut ágyneműket raktak, a fürdőbe pedig Cowshed-termékeket és esőztető zuhanyfejeket.

Szerencsére a szobák technikai felszereltsége nem ragadt meg az 1950-es esztendők szintjén: mobiltöltő-állomásokat és wifit is igénybe vehetünk. Egy éjszaka ára ötven fonttól kezdődik.

Ez is érdekelhet:

Ennek a görög hotelnek az ablakából néznénk, ahogy a nap megfesti az ég alját

A Szantorinin található Hotel Istoria ideális választás azoknak, akik innen indulva stílusosan szeretnék megismerni a sziget szépségeit.

(Fotók: Mollie’s Motel & Diner)

étterem | amerika | hotel | klasszikus | Mollie’s Motel & Diner

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom