Beteszi a lábát Dél-Amerikába a dán építész-fenegyerek

Bjarke Ingelsre mindig érdemes odafigyelni, de ha ezt nem tudnánk, az ecuadori épülete akkor is felkeltené a figyelmünket.

Ecuador fővárosában, Quitóban építi fel az első dél-amerikai épületét Bjarke Ingels stúdiója, a BIG. Az IQON torony harminchárom emelete összesen 35 ezer négyzetméternyi lakóterület lesz.

Quito leendő legmagasabb épülete egy városi park szélére kerül, és pazar kilátást nyújt majd a környező vulkanikus hegyekre – a lehető legjobb panoráma érdekében elforduló betonkockákból áll majd az épület.

Az épület tetejére egy körmedence kerül, a lépcsőzetes teraszokon pedig relaxálhatnak majd a szerencsések. Minden lakásnak lesz déli és északi ablaka is, ezzel nemcsak nyitottságot közvetít az épület, de megadja a teljes város átlátásának élményét is.

Továbbá a BIG szerint „beengedjük a parkot az épületbe, vagyis minden erkély alá ültetünk a park fáiból és növényeiből, ennek külön helyet terveztünk. Minél közelebb van a parkhoz, annál magasabbakat.”

Ha pedig a fák – a stúdió számításai szerint mintegy öt év alatt – túlnövik egy-egy emelet magasságát, kiültetik majd őket szerte a városi parkjaiba. A terv szerint az IQON egyetlen épületben visszaadja majd Quito sokszínűségét.

(Fotók: BIG)

Ez is érdekelhet:

Hazai csapat dolgozik Bjarke Ingels új projektjén

Már nem egyszer megírtuk, hogy Bjarke Ingels az új Zaha Hadid, így aztán örömmel értesültünk róla, hogy egyik legújabb munkájában egy magyar csapat is részt vesz.

BIG | építészet | Bjarke Ingels | ecuador | quito

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom