Több népszerű és ismert borászat ellen folyik nyomozás, egyelőre nagy a titkolózás a Napa-völgyben, hogy miért

A Napa-völgy legjelentősebb pincészetei közül több is belekeveredett egy titokzatos szövetségi nyomozásba.

Egy ügyészségi idézésben tavaly év végén negyven személyt és vállalkozást nevesítettek a népszerű kaliforniai borvidéken – adta hírül a Los Angeles Times. Úgy tudni, a szövetségi nyomozás keretében az érintettektől különböző dokumentumok benyújtását kérték, amik összefüggésbe hozhatók a hatóság által összeállított listán szereplő nevekkel. Ezek között pedig a Napa-völgy legnépszerűbb borászatai közül több is szerepel, így például a Hall Wines, a Caymus Vineyards, a Mer Soleil és az Alpha Omega Pincészet.

A lapnak Craig és Kathryn Hall, a Hall Wines tulajdonosai úgy nyilatkoztak: tisztában vannak azzal, hogy folyamatban van egy nyomozás, annak részleteit azonban egyelőre nem ismerik és nem is szeretnének találgatásokba bocsátkozni.

A pincészetek mellett más szervezetekről is gyűjtenek információkat, ilyen a Felső-völgyi Hulladékgazdálkodási Ügynökség, a Napa megyei repülőtér és a helyi mezőgazdasági iroda is. Az üggyel kapcsolatban senki, így az FBI helyi irodája sem adott bővebb tájékoztatást, továbbá a listán szereplő személyek és vállalkozások sem válaszoltak a lap megkereséseire.

Egyes feltételezések szerint egy bizonyos Alfredo Pedroza állhat az eset mögött, aki borászatpárti szereplőként szembeszállt a helyi környezetvédelmi aktivistákkal és azokkal, akik szerint Napa-völgy túlfejlett turisztikai célponttá vált. Egyesek szerint a politikai babérokra törő Pedroza kétes földügyletekbe is keveredhetett.

(Forrás: RobbReport, fotók: Getty)

FBI | Napa-völgy | nyomozás | kalifornia | pincészet

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom